Rekordidő alatt mászott hegyet a Bentley

A Bentley 100. évfordulójára idén számtalan meglepetéssel készülnek, most épp rekorddöntéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden hétre fog jutni valami érdekesség és főleg újdonság a Bentleytől, a márka ugyanis idén 100 éves. Idén ismét indultak a Pikes Peaken, újra rekordot futottak.


Elrajtolt a 2019-es Pikes Peak-i hegyi felfutóverseny, melyen újra számos rekorddöntésre számíthatunk. Itt van rögtön az első, melyet a Bentley döntött meg, méghozzá a sorozatgyártású autók kategóriájában. Rhys Millen egy bukócsővel és versenyüléssel felszerelt Continental GT-vel 10 perc 18,488 másodperc alatt ért fel a hegyre. A Bentley évfordulójára utaló 100-as rajtszámú autóval ráadásul saját tavalyi rekordját döntötte meg, akkor egy Bentaygával száguldott föl 10:49,9 másodperc alatt.
Hirdetés

A híres verseny hírhedt 20 kilométeres szakaszának felső részét pár évvel ezelőtt leaszfaltozták, így már nem kavicsos földúton kell megtenniük a versenyzőknek. A verseny így is komoly kihívás, 156 kanyart kell legyőzniük, miközben 2835 méterről 4298 méter magasra futnak föl, ahol már a levegő sűrűsége is más, így főleg az egyszerűbb technikák, a klasszikus autók alaposan megküzdenek a felső szakaszon. A Bentley Continental GT-nek ez nem volt nagy kihívás, 630 lóerős W12-es motorja 900 Nm nyomaték leadására is képes, sík úton pedig 3,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebesség pedig 333 km/h.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?