440 kilométeres hatótáv, hátsókerékhajtás a BMW iX3-ban

A BMW első olyan modellje az elektromos X3, ami így négyféle hajtáskombinációval készül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan a BMW modellcsaládjának legelső elektromos modellje lesz az iX3, miután az i3 az iPerformance modellek közé tartozott. A népszerű crossover nagyon ígéretesnek tűnik.

Szeretnek a kommunikációval trükkösen bánni a BMW-nél, így a hamarosan érkező iX3 modellt is úgy emlegetik, mint a márka első elektromos SAV modellje. Ez persze igaz, bár az i3, mint a márka első elektromos autója, már eddig is komoly sikereket ért el, s már itt az új elektromos Cooper, az első elektromos Mini. Ezzel együtt az is meglepő, hogy az iX3 eDrive hajtás-technológiája már az ötödik generációja a márka fejlesztésének, ezzel természetesen minden eddiginél korszerűbb. Az iX3, bár már nevén emlegetik hivatalosan is, továbbra sem mutatkozott be teljesen, amit látunk, az még mindig nem a végleges autó, a most közzétett információk viszont már a hajtáslánc végleges konfigurációját és teljesítményét árulják el.
Hirdetés
A BMW egy különleges egységet fejlesztett az egyszerűbb beszerelhetőség és a kompakt méretek miatt. Az elektromotort, a váltót és a vezérlőegységet egy házba építették, a klasszikus BMW-s vezetési élmény megőrzése érdekében pedig a hátsó kerekeket hajtja. Akkumulátorának előállításához már kevesebb kobalt felhasználása szükséges és azt is egyenesen a bányából szállítják a BMW gyárába, a kész akkupakk egy meglehetősen vékony, szintén kompakt alkatrészként kerül az X3 padlólemeze alá. 74 kWh kapacitásával 440 kilométeres hatótávolságra elég energiát képes tárolni, a villanymotor 286 lóerős és 400 Nm nyomatékú, vagyis a dinamikával sem lesz gond. Az X3 a BMW első olyan modellje lesz, mely négyféle hajtáskombinációval lesz elérhető, benzin- és dízelmotorral, plug-in hibrid hajtáslánccal és tisztán elektromos kivitelben is. Az iX3 gyártása a kínai BMW Brilliance Automotive sorain fog beindulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?