Hivatalos: lesz BMW i8 Roadster

A BMW megerősítette az i8 Roadster érkezését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nyitott tetejű csúcs hibrid mellett további M-es modellek megjelenése is várható, számolt be müncheni sajtótájékoztatóján a bajor cég.


A BMW átfogó tervet mutatott be a jövőt illetően. A müncheni autógyár BMW iNEXT névre keresztelt kezdeményezése gyakorlatilag arról szól, hogy a jövőben még forradalmibb i modelleket gyártanak. A prémium érzés mellett új formák, autonóm vezetés, könnyűszerkezetes konstrukciók és új generációs elektromos mobilitás jellemzi majd a modelleket. A bajorok egyelőre nem árultak el részleteket, annyit viszont lehet tudni, hogy egy plug-in hibrid Mini és egy i8 Spider is érkezni fog 2018-ban. Az i3 modellpaletta is bővül, erősebb akkumulátorokat kap a legkisebb elektromos városi BMW.
Hirdetés

Annak ellenére, hogy a hangsúly elsődlegesen a plug-in hibrid és elektromos járműveken van, a müncheniek folyamatosan fejlesztik a hidrogéncellás technológiát is. A jelenlegi stádiumban a tesztpéldány hatótávja 700 km-t tesz ki. Az is kiderült, hogy a belsőégésű motorok továbbra is jelentős szerepet fognak játszani az elkövetkező években a BMW-nél. Az Efficient Dynamics NEXT névre hallgató projekt célként tűzte ki, hog a hagyományos motorok hatékonyság-javítását. Ezen kívül a nagy teljesítményű M-es modellekre is fókuszálnak, a kínálatot további újdonságokkal kívánják növelni - ennek első jele az M2 érkezése is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?