Eladó a 007-es ügynök Aston Martinja

A Bonhams aukcióján lecsphatsz a titkos ügynök gépére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Aston Martin DB5 feltűnt a Goldfinger és a GoldenEye filmekben is. A goodwoodi aukción az utóbbi keresi majd új gazdáját.


Ikonikus páros a filmvásznon James Bond és az Aston Martin, hiszen már az 1960-as években is együtt üldözték a gonoszt. Akkoriban Sean Connery alakította a titkosügynököt, ám az Aston Martin DB5, amelyet most a Bonhams szeretne elárverezni, Pierce Brosnan társa volt az 1995-ös GoldenEye című epizódban.
Hirdetés

Biztosan sokan emlékeznek még az „Aranyszem” nyitójelenetére, ahol az Aston Martin DB5 és egy Ferrari 355 kap főszerepet. A forgatás során három autót használtak fel, egyet a közeli felvételekhez és kettőt az akciójelenetekhez. Az aukción az utóbbiak közül az egyiket bocsátják áruba. Mivel mindkét példány eléggé leharcolt állapotba került az évek során, a brit autók elismert restaurátora, a Stratton Motor Company kezelésbe vette őket, így az árverésen természetesen egy hibátlan állapotú gépjárműre lehet majd, licitálni.

Az árverésre a goodwoodi „sebességfesztiválon” kerül majd sor július 13-án. Az aukciósház elárulta, hogy egy 1964-es Aston Martin DB5 értéke körülbelül 800 és 950 ezer dollár körül mozog, azonban a filmsztár autó valahol 1,6 és 2,1 millió dollár, tehát 440 és 580 millió forint közötti összegért cserélhet gazdát az előzetes várakozások alapján. Aki esetleg nem látta a fentebb említett GoldenEye nyitójelenetet, most pótolhatja!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?