Hatalmas visszahívás: az összes Bugatti Chiron érintett

A Bugatti az összes eddigi, mind a 47 Chironban ellenőrzi az ülést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahol fát vágnak, ott forgács is hullik, a Bugatti pedig a mintegy 800 millió forintos Chiron esetén is hibázott. Elismeri és orvosolja a problémát.


A Bentayga esetén is ugyanez adódott, kiderült, hogy az üléstámla egyik hegesztése nem megfelelő, mivel az összes Chiron esetén is előfordulhat ez, a Bugatti az összes, mind a 47 Chiront visszahívja. Pontosabban a flying doctor nevű mobil szervizspecialistáit küldi körbe a világban, aki természetesen előbb e-mailben, majd telefonon is időpontot egyeztet a tulajokkal, hogy őket a legkevésbé se zavarja.
Hirdetés

Ha a flying doctor azt állapítja meg, hogy az ülés javításra szorul, akkor nem az udvaron áll neki a munkának, zárt teherautót rendel az autóért, amiben a gyárban a teljes ülésszerkezetet - természetesen ingyen - cserélik. Hogy kap-e addig csereautót a tulajdonos? Típusazonosat aligha, egyébre pedig vélhetően nincs szüksége a vevőkörnek, bizonyára rendelkeznek (néhány) egyéb járgánnyal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?