Bugattinál is erősebb ez a Volkswagen Lupo

A Bugatti Chiron teljesítményére is jócskán rálicitál az apró VW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 1998-ban megjelent VW Lupo leginkább az igen takarékos, háromliteres fogyasztásra is képes 3L változatáról lett híres, ám jelen esetben a fejlesztés teljesen más irányt vett.

Manapság egy-egy “tisztességes” sportmodell már 400 lóerő feletti teljesítménnyel jön, de az igazán brutális kiadások már 600 lóerő környékén tanyáznak, és kevesebb mint négy másodperc alatt már százzal robognak, ám az apró Volkswagen Lupo teljesen más ligában játszik.

A takarékos városi kisautó képében tündöklő modellre szinte rá se lehet ismerni, olyan durva átalakításon esett át.

Az új erőforrás a motortér minden szegletét kitölti, a kipufogógázok elvezetését pedig a motorháztetőn vágott lyukon át oldották meg a román DOP Motorsport tervezői. A méretes blokk miatt az első fényszórókat száműzték a városi kisautóból, illetve a hűtő is a lökhárító elé költözött. A gyorsulási versenyekre optimalizált kerekeknek esélyük sem volt elférni a kerékjáratokban, ezért jócskán kiszélesítették a sárvédőket, továbbá a hátsó rész átalakításával talán a világon először Lupo Coupé-t sikerült létrehozni.
Hirdetés
Motor tekintetében házon belül maradtak az alkotók, ugyanis a VW Golf R kétliteres TSI blokkját kapta meg a Lupo. A gyári teljesítménnyel közel sem voltak elégedettek a tervezők, mivel 900 lóerősre tuningolták fel a Golf turbómotorját a gyári 310 lóerő helyett. Úgy tűnik, hogy ez az egyetlen erőforrás így sem volt elég erős, mivel a hátulra is került egy ugyanilyen - 900 lovas - TSI motor. A két motor révén 1800 lóerős, összkerékhajtású Lupóban váltóból is kettő van, mindkét blokk saját DSG váltót kapott. A dupla motoros, dupla váltós szörnyeteg a negyedmérföldes távot (402 méter) 9 másodperc alatt teljesíti, a célvonalat pedig képes 259 km/h-ás sebességgel átlépni. A fogyasztásról nincsenek információk, ám az elképzelhető, hogy sikerült megtartani a háromliteres fogyasztást, persze 402 méteren.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?