Crossovert faraghatnak a Kia Rióból

A Ceed után a Rio is kaphat (még)egy emelt hasú változatot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kia sem hagyja elsuhanni maga mellett a crossover vonatot, épp ellenkezőleg, minél több jegyet szeretne váltani az említett vasúti járműre, szerintük szegmensenként akár két-három modell is elfér.

Az addig üsd a vasat kezdetű közmondást jó néhány autógyártó komolyan veszi, köztük a Kia is, ugyanis sorra jelennek meg a mostani divathullámot követő SUV/crossover modellek. Még meg sem jelent a Ceed crossover modellje (melyet hamarosan Xceed néven lehet keresni a szalonokban), máris arról szólnak a hírek, hogy érkezik a következő emelt hasú modell, most a Rio alapjain. De hiszen olyan már van, jegyezhetnénk meg jogosan, hiszen a 2017-ben piacra lépett Stonic a Rio platformjára épül, méretben hasonlóak és a motorpalettájuk is közös (a különbség csupán annyi, hogy a Rióval ellentétben a Stonic gázolajos motorral is kérhető), ám a Kia máshogy vélekedik a kérdésről.
Hirdetés
A dél-koreai gyártó szerint kategóriánként legalább két crossover modell szükséges, hogy minden igény kielégítsenek: szükség van egy alacsony, a rendes személyautókéval megegyező ülésmagassággal rendelkező modellre, emellett viszont helye van egy emelt ülésmagasságú modellnek is. A Stonic a B-szegmensben jelenleg az alacsony ülésmagasságú modellt képviseli, mellé érkezhet egy másik Rio alapú típus, ami a magas SUV szerepét kapja. Nincs ez másként a C-szegmensben sem, a hamarosan érkező Xceed lesz az alacsony modell, a Niro és a Sportage pedig azokat a vevőket keresi, akik magasan szeretnének helyet foglalni. A Kia becslése szerint jövőre 80 ezer Xceed talál gazdára Európában, 2021-ben pedig már 100 ezer feletti darabszámmal kalkulálnak, ezzel párhuzamosan a Sportage hasonló számainak visszaesését várják, a tavalyi 125 ezres eladási szám helyett idén 110 ezerrel számolnak, jövőre pedig 100 ezernél is kevesebb Sportage gördülhet ki a gyár kapuján.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?