Megválik népszerű egyterűjétől a Citroën

A Citroën családi autójának 16 év, két generáció és egy névváltás jutott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A franciákat is elérte az egyterűeket sújtó hanyatló tendencia, így nem készült el a C4 SpaceTourer következő nemzedéke, utód nélkül tűnik el az egyik legpraktikusabb Citroën.

A városi terepjárók előtt az egyterű modellek örvendtek nagy népszerűségnek, bár annyi különbség akad, hogy utóbbit kevésbé vették divatból.
Hirdetés
A Citroën 2006-ban mutatta be a C4 Picasso nevű egyterűjét, amiből rögtön kétféle változatot kínáltak. A rövidebb kivitel 5 főt tudott befogadni, a Grand C4 Picasso nagyobb testébe akár hét ülést is beszerelhettek. A kedvező árú, tágas és praktikus modell hamar népszerű lett a nagycsaládosok körében, így 2013-ban érkezett a folytatás. A második generáció szintén Picasso néven, rövid és hosszú karosszériával készült. A híres festő nevét egészen 2018-ig használhatta a Citroën, ezután SpaceTourerre keresztelték át a modellt. Az ötüléses verzió már 2019-ben nyugdíjba vonult, most a hétüléses kezét is elengedik a franciák. Az ok itt is a SUV modellek térnyerése, ami gyakorlatilag romba döntötte a buszlimuzinok piacát.
Hirdetés
A Citroën igen komoly szereplőnek számított az egyterűek piacán, az elmúlt 30 évben számos ilyen típus megfordult a márkakereskedésekben. Az Evasion 1994-ben érkezett, utódja a C8 lett, a 1998-ban bemutatott Xsara Picasso pedig bombasikernek bizonyult, tizennégy év alatt 1,76 milliót gyártottak belőle. A kétféle C4 Picasso mellett a C3-ból is készült egyterű, de nem szabad megfeledkezni a Berlingóról és a Jumpy-ról sem. A Citroën MPV modellek 2007-ben értek a csúcsra, a C4 Picasso és Xsara Picasso típusból egy éve alatt 330 ezer példány talált gazdára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?