Visszatér a Lancia Delta, de már villany fogja hajtani

A Delta visszatérése előtt még a friss Ypsilon is bemutatkozik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mégis lehet jövője a Lanciának. A hosszú évek óta haldokló márka mégsem megy tönkre, az új hullám első modelljei éveken belül a szalonokba kerülhetnek.

A Lancia már évekkel ezelőtt letörölte magát a világtérképről, a kicsi és koros Ypsilon az egyetlen autó a kínálatban, és ezt is csak Olaszországban forgalmazzák. Úgy tűnik, hogy ez a vegetáció is valamennyire profitképes, tavaly 43 ezer Lancia fogyott, idén nyár végéig pedig 32 ezer példányt vettek át a kisautóból. Az olasz márka szerencséje, avagy utolsó mentsvára, hogy bekerült a Stellantis égisz alá, ami új lendületet adhat a márkának.
Hirdetés
Luca Napolitano, a Lancia új vezérigazgatója megerősítette, hogy feltámasztják a Deltát. Egy olasz lapnak adott interjúban elárulta, hogy már évek óta rágják a fülüket az új Delta miatt, ami éveken belül meg is valósul. A döntés logikus, a márka újjászületéséhez minden eszközt be kell vetni, és nagyjából a Delta az egyetlen olyan Lancia, ami emléket ébreszthet a vásárlókban, ráadásul nem is először veszik elő, a Fiat Bravo alapjain is készült Delta 2008-2014 között (már a harmadik generáció, hiszen 1993-1999 között futotta második). A negyedik generációval cég izgalmas autót ígér, a várhatóan 2026-ban megjelenő Delta elektromos hajtással készül. Új modelleket a mostani háttérrel könnyebb fejleszteni, ezért szinte biztos, hogy nem saját alapra építkezik a Lancia, nagy valószínűséggel a PSA csoport egyik architektúrája lehet a Delta alapja. A Deltánál korábban tervezik a teljesen új Ypsilon bemutatását, ami végre leváltja a jelenleg futó 10 éves típust. A kisautó lehet az utolsó dugattyús motorral szerelt modelljük, a várható bemutatás dátuma 2024, ugyanakkor az sem lenne meglepő, ha a Fiat 500e alapjain, teljesen elektromosként érkezne. Az autógyártók gyakran hangoztatják, hogy a fiatal vásárlóknak szánják a termékeiket, de a Lancia épp ellenkezőleg szeretné. Az olaszok az idősebb vásárlókat fogják célkeresztbe venni, ami azt is jelentheti, hogy a Lancia továbbra is inkább a luxus felé kacsingat, így a tehetősebb, középkorú rétegben látják a fantáziát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?