Divatautóként jön az új Citroën C3

A DS3 helyét veheti át a palettán az új Citroën C3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár egy tömörített Cactus is lehetne, a legtöbb jegyét tőle örökölte, de sikeresebb lehet annál. Variálhatóságával jó eséllyel a DS3 helyét szerették volna pótolni.

Kicsit talán kiléptek a komfortzónából, bátor húzás volt divatautót csinálni az egyik legkeresettebb modelljükből. Ugyanakkor szinte biztos, hogy a vásárlók odalesznek érte, igazából nincs miért ne szeretni. Ha csak egy fokkal jobb anyagokat használnak és picit többet, mint a C4 Cactusnál, akkor mi is imádni fogjuk. Mivel a DS modellek kinőtték a Citroën-palettát és különváltak, az anyavállalatnak nem maradt divatos modellje. A DS3 volt anno a C3 vagány verziója, most viszont nem terveztek külön modellt, inkább ötvözték a kettőt. Csak ötajtós karosszériával készül majd, viszont 36 különféle színösszeállításban lehet majd kérni. Kilencféle fényezés és háromféle kiegészítő szín közül válogathatnak majd a megrendelők. Utóbbi a tetőn, a tükrökön és a ködlámpa keretein jelenik majd meg, de a Cactusról ismerős puha, AirBumpnak nevezett oldalsó látványelemeken is.
Nem rossz a Cactus-dizájn, franciásan különc, és ez lesz az igazi vonzereje az új C3-nak. Bent is ugyanazt a vonalat vitték tovább, az egyszerű, de nagyon puha ülésektől a stílusos műszerfaldizájnon keresztül, a bőröndfogantyút idéző ajtóbehúzókig. Mindet láttuk már, de kicsit jobban mutat a hagyományos műszer csoporttal. Maradtak azért gombok középen, de a funkciók legtöbbje a középső, Apple CarPlay és MirrorLink rendszereket is futtató, 7 colos érintőkijelzőre költözött. A belsőt egyszerű szürke-fekete vagy Urban Red fantázianevű sötét és világos kombinációban kérhetjük, a legdrágább verziókban viszont Hype Colorado névre keresztelt beltér van. Ez annyit takar, hogy drágább, jobb minőségű anyagokat használnak, és a kormányt is kétszínű bőrrel borítják.
Már nem pletyka, amit az első fotók megjelenésekor hallhattunk, valóban kap fedélzeti kamerát, ami baj esetén automatikusan tárolja az ütközés előtti 30 másodpercet és az utána következő 1 percet (végre valaki erre is használja az autókba amúgy is bekerülő, sokszor a sávelhagyást figyelő kamerát). Viszont a sofőr is aktiválhatja, ha éppen úgy látja, hogy valamit feltétlenül föl kell fennie, vagy le kell fotóznia, és azt egyből meg is tudja osztani okostelefonjával a kívánt felületen. A méretei egyébként nagyon hasonlóak a Peugeot 208-ashoz, nem kizárt, hogy csupán azt öltöztették át, annyi biztos, hogy a csomagtartója 300 literes, a tengelytávja pedig 3,99 méter.
Hirdetés
Motorok tekintetében nincs túl sok újdonság, a PSA egységes, 1.2 Pure Tech benzinmotorjait kapja. A háromhengeres turbós motorok 68, 82 és 110 lóerővel lesznek elérhetők. A BlueHDi dízelek szintén az egységes 1.6-osak, 75 vagy 100 lovasak, minden motorhoz alap a start-stop rendszer. A Peugeot 2008-ban nemrég próbáltuk egy részüket, és meg voltunk velük elégedve, valószínűleg a C3-hoz még jobban passzolnak majd. Egyelőre csak kézi váltóval lesz elérhető, később viszont érkezik hozzá a hatfokozatú automata is. Magyar árát még egyelőre nem tudni, de sanszos, hogy 4 millió alatt fog kezdődni a divatosan újjászületett C3.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?