Az alapítótól idéztek az új McLarenhez

A Dubai Autószalonra egyedi 720S-sel készült a McLaren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak egyszerű különkiadás a 720S Dubai, egy nagyon szép megemlékezés és tisztelet a márka alapítója iránt. Egy idézet díszíti a szárnyát.


Dübörög a Dubai Nemzetközi Autószalon, épp a napokban nyitotta kapuit. Ahogy az lenni szokott, mindenki hozza az újdonságait, ám ez egy jó lehetőség arra is, hogy a célközönséget megfogják a luxus- és sportautógyártók. A McLaren alaposan felkészült, az arab közönség ízlésvilágára öltöztettek fel egy 720S-t, ami egyben egy csodás egypéldányos sorozat is egyben. A 720S Dubai ráadásul nem ízléstelenül fényűző, pont fordítva, szépen ötvözték a stílust és a méregdrága 24 karátos aranyozást, a szatén fekete fényezés alól ugyanis a motortérnél egy arannyal bevont borítás csillan meg.
Hirdetés

Az arany színű kiegészítők bent is megjelennek, szintén a feketével ötvözve, ám nem ezek a legérdekesebb részei. Az aktív hátsó légterelőt egy idézettel díszítették, Bruce McLarentől hangzott el a mondat, ami nagyjából úgy hangzik: "Nem az évek, hanem az eredmények határozzák meg az életet". A McLaren Special Operations által készített egyedi 720S 130 plusz munkaórát vett igénybe, amiből csak a 24 karátos arany fóliából készült idézet 30 munkaórát emésztett fel. A motoron nem változtattak, így teljesítménye maradt 720 lóerő, a 4,0 literes V8-as 2,9 másodperc alatt gyorsítja 100 km/h-ra, de a 200-hoz is kevesebb mint 8 másodperc szükséges.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?