A Google autója valójában Ford lesz

A Ford fogja gyártani a Google önvezető autóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az önvezető autók kora mindjárt itt van. A Google elhíresült sofőr nélküli autója is gyártásba kerül és a Ford üzemeiben készülhet.


A Google vicces kis guruló kapszulája legutóbb azzal került be az autós hírekbe, hogy Kaliforniában rendőrök figyelmeztették a vezetőjét kezelőjét, mert túl lassan haladt. Most viszont végre kiderült, miként képzelte el magát az önvezető technikát is fejlesztő cégóriás, mint autógyártót. Persze, a Google nem fog saját összeszerelő üzemet gründolni, sokkal okosabb ennél, így valamelyik tradicionális autógyártóval áll össze. Az Automotive News riportja szerint ez a Ford lesz.
Hirdetés

A két vállalat az ügyben teendő nagy bejelentése alig pár hét múlva, január elejére várható, az akkor tartott Consumer Electronics Show (CES) pedig a legesélyesebb színhely erre. Egy ilyen partnerség persze a Ford számára is jó lehetne, az üzleten túl egyfajta presztízst is jelenthet az együttműködés, és nem utolsó szempont az sem, hogy így hozzáférést nyernének az önvezetést lehetővé tevő technológiához. Eközben a Ford már közúton teszteli saját önvezető rendszerét - nemrégiben nekünk is megmutatta azt. Kérdés, végül lehet-e majd tudni, hogy a majdani szériaváltozat megoldásai eredetileg honnan is származnak?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?