Megérkezett a Fordzilla, a Ford e-sport csapata

A Ford is akar egy szeletet a tortából, itt a Fordzilla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rohamosan bővül az e-sport piaca, és úgy tűnik, hogy ebből a Ford sem akar kimaradni.

A Ford döntése annak fényében nem is meglepő, hogy az idei évre mintegy 1,1 milliárd dolláros bevételt jósolnak a „sportágnak”. Emellett a globális közönségszámot is 453,8 millió nézőre becsülik, úgyhogy a márkaismertség növelésére is kiváló lehetőséget biztosít ez a platform.
A Ford ezeket a döbbenetes számokat látva döntött úgy, hogy elindítja saját e-sport csapatát, amit Fordzilla névre kereszteltek. Nem lehet véletlen a filmes áthallás, tekintve, hogy Godzilla is jött, látott, győzött: ez lehet az elvárás a Fordzillával szemben is.
Hirdetés

A versengéshez a Gamescomon izzította be a rakétákat, ahol a Ford megkezdte nemzetközi csapata összeállítását: nem meglepő módon csapata tagjait az Egyesült Királyságból, Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és Németországból toborozta.
Mindemellett egy sztárokkal teletűzdelt európai csapat létrehozása is tervbe van véve, amivel a nagyobb nemzetközi tornákon vennének részt. Ahogy az is, hogy olyan népszerű sorozatokban mérettessék meg magukat, mint például a Forza Motorsport 7.
„A Fordnál olyan versenyzői múlttal rendelkezünk, amire mások csak irigykedhetnek. Itt az ideje, hogy ezt a know-how-t végre az e-sport világában is kamatoztassuk, és megragadjuk az új generáció virtuális versenyzésre fordított figyelmét, egyszersmind arra ösztönözzük őket, hogy a Ford Performance járműveit is elvigyék pár körre.” – mondta Roelant de Waard, a Ford of Europe alelnöke.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?