Itt van London új taxija, Kínából szeretettel

A Geely bemutatta a TX5 London taxit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Geely elkészítette legújabb modelljét, ami igazi különlegesség. A TX5 a londoni taxik legújabb modellje, plug-in hibrid hajtású lesz.


A kínai bázisú Geely a tulajdonosa a tipikus, fekete londoni taxikat előállító The London Taxi Companynek, azaz LTC-nek, korábbi nevén LTI-nek. A brit nemzeti szimbólumként is számon tartott gépek eredete az ősidőkre nyúlik vissza. Eredetileg Austinok voltak az első ilyen motorizált személyszállítók, közülük a leghíresebb az FX4-es, ami számos módosítással 1958 és 1997 között készült. Fölötte jöttek-mentek az őt előállító cégek, de a lényeg alig változott, a sziluett és a kiállás örök. Az első modern londoni taxi a 2002-ig készült TX1-es volt, amit a 2006-ig épült TX2 váltott. Ahogy szigorodtak a környezetvédelmi és a törésbiztonsági előírások, a londoni taxinak is változnia kellett. A ma futó TX4-esek 2007 óta készülnek a VM Motori 2,5 literes turbódízelével.
Hirdetés


Az új TX5 modellről csak annyit tudni egyelőre, hogy négyhengeres benzinmotor kerül az orrába egy hibridrendszer mellé. Mivel az előd TX megvan majdnem 2 tonna üresen, így nagy kérdés, hogy a TX5-be milyen akkumulátorcsomag kerül. A Geely szerint az új változat képes lesz tisztán elektromos üzemre is, ami a nagyvárosi üzemben kifejezetten jól tud jönni. Mindemellett a TX5 meg kell feleljen a londoni taxikkal szembeni szigorú előírásoknak, ami szabályozza a csomagtérméretet, előírja, hogy kerekesszékkel is lehessen használni, hat utas elférjen benne, és meg kell maradjon a legendásan kicsi fordulókör is. Elvileg a megbízott dizájnstúdió az egykori FX4 formáját vette alapul, a végeredmény inkább jellegzetes lett, mintsem szép. A fejlesztésére szánt projektre elköltöttek 250 milliót, angol fontban, és hogy a befektetés megtérüljön évi 36 ezer példányt szeretnének a TX5-ből gyártani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    Ezeket sosem a szépségükért szerettük, hanem mert London egyik jellegzetességeként tartják számon, pont, mint a double decker buszokat, a Big Bent, stb. Erre igaz a mondás, hogy élt, él és élni is fog, mint Anglia jelképe.

Vélemény, hozzászólás?