Hangulatos online bemutatóval debütált az új Kia Sorento

A Genfi Autószalon helyett a világhálón mutatták be az új Kia Sorentót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokat vár a Kia az új Sorento szabadidő-autótól. Bár nem sikerült úgy bemutatni, ahogy szerették volna, ez nem fog a sikere ellen dolgozni.

Egészen érdekesen alakult az új Kia Sorento bemutatója. Mivel a sajtó nem lehetett ott a helyszínen, ezért az online stream nézői kérdezhettek a Kia illetékeseitől, és legalább annyira jó kérdések érkeztek élőben, mintha a sajtó jelen lett volna. A fontos kérdések mellet a mókásak közül is beolvastak néhányat, így amellett, hogy megtudtuk, 7 személyes is lehet az új Sorento, továbbá 2500 kilogrammot képes vontatni, és csak automatikus váltókkal lesz elérhető, kiderült, hogy akár aludni is lehet a csomagtérben, ami két méter hosszú, sík felületet is adhat.
Hirdetés
De nézzük kicsit részletesebben az újdonságot, ami egy centiméterrel hosszabb az elődjénél, így most pontosan 4810 mm hosszú a kasztnija. Mivel teljesen új platformra épül, a tengelytávolsága is megnőtt 3,5 centivel, tehát 2,815 méter hosszú. Szélességben is nőtt az autó egy centit, most kereken 1,9 méter széles, valamint a magassága szintén egy centit gyarapodott. Ugyanakkor az A-oszlop 3 centivel került távolabb az első tengelytől, ami bár nem tűnik soknak, de mégis változtat kicsit az autó sziluettjén. Az új Sorento formájáról már korábban is értekeztünk. Érdekes ötvözet a különböző kontinensek formatervező irodáinak munkája, az amerikai vonal érezhetően túlsúlyosabb kicsit. Az utastérben a minőség javítására törekedtek, ezért még jobb anyagokat válogattak össze. Van itt minden: bőr, fém, dombornyomott szaténhatású felületek, tehát nem érheti szó a ház elejét. Ám ugyanilyen fontos, vagy talán még fontosabb is, hogy az infotainment rendszert napjaink elvárásaihoz igazították. A vezető előtt 12,3 colos digitális műszeregység található, míg a középkonzolon 10,25 colos érintőképernyőről vezérelhetők az infotainment funkciói, amelyek közül többet haptikus (a kijelzőn rezgéssel visszajelzést adó) gombokkal is lehet vezérelni. Természetesen vezeték nélküli telefontöltés is rendelkezésre áll az AppleCarplay és az Android Auto kompatibilitás mellett, igény esetén pedig kifinomult Bose hangrendszer is. A megnövelt tengelytávból eredően az utastér mérete is nőtt. Ebből pedig nem sokat vesznek el a hibrid verziók akkupakjai sem, amelyek a padló alatt kaptak helyet. A hátsó üléssort 4,5 centit lehet előre-hátra tologatni, így a leghátsó sorban növelhető a lábtér. Hétüléses változat esetén is marad 187 liternyi csomagtér (a hibrideknél 179 liter), de a hátsó üléseket lehajtva, 810 literesre növelhető a kapacitás, és még így is elfér akkor öt személy a Sorentóban. Most először rendelhető egyébként hibrid hajtáslánccal a Sorento, mindjárt kétféle változatban is, hiszen az öntöltő mellett konnektorosként is elérhető lesz, igaz nem egyszerre, mert a plug-in hibrid kicsit később érkezik a piacra, de az ígéretek szerint mindkettő még idén. A hibrid hajtásláncot egyébként az 1.6 T-GDI benzinmotor és egy 44,2 kW-os villanymotor alkotja, míg az energiát 1,49 kWh-s lítium-ion akksi tárolja. Rendszerteljesítménye 230 lóerő, maximális nyomatéka 350 Nm. Az erőt pedig hatfokozatú automata váltó továbbítja a kerekek felé. A plug-in hibrid változat várhatóan 60 kilométert is képes megtenni tisztán villanyhajtással. Szintén rákérdeztek az élő közvetítés nézői, hogy kizárólag villanyhajtású változatot is készítenek-e belőle, amire az a diplomatikus válasz érkezett, hogy nem, de 2025-ig 11 tisztán elektromos hajtású Kia érkezik majd a piacra. A turbós benzinmotor mellett dízelt is kínál majd hozzá a Kia. Méghozzá az új Smartstream egységet, ami négyhengeres és 2,2 liter hengerűrtartalmú. De ezt csak az európai piac kapja. A 201 lóerős és 440 Nm forgatónyomatékú dízel egyébként 38,2 kilogrammal könnyebb, mint az elődben szolgáló verzió. Erejét pedig szintén új sebességváltó, a 8 fokozatú, duplakuplungos egység továbbítja a kerekekhez. Természetesen a terepjáró képességeit sem akarták lenullázni, úgyhogy maradt az opcionális összkerékhajtás és egy terepfokozat az üzemmódválasztóban, ami segít a dagonyázásban. Végül a biztonság területén sem „olcsójánoskodtak”. Mindent belepakoltak az autóba, amit ma lehet a biztonsági rendszerek terén. Többek között ütközésre figyelmeztető rendszert, ami érzékeli a gyalogosokat és a kerékpárosokat is, de ott a listán a holttérfigyelő, az autó megállítására is képes adaptív tempomat, a sávtartó, a parkolóradarok, a tolatókamera, a parkolósegéd és a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer is, ami képes automatikusan megállítani az autót vész esetén. A márkakereskedésekbe legelőbb 2020 harmadik negyedévében jut el a Dél-Koreában és az USA-ban is gyártott típus, amelyre többi modelljéhez hasonlóan 7 év vagy 150 ezer kilométer garanciát vállal a Kia.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.03.19. at 20:18
    Permalink

    Hátulról nagyon amerikai lett, ami az Európában nem előny. Minden más tetszik. Nagyon szép az a fekete bőr ülés azzal a mintázattal. Ekkora kocsi dízellel kellene.

Vélemény, hozzászólás?