A General Motors még hisz a dízelekben

A GM és a Ford még kitart a dízelek mellett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A három nagy amerikai autógyártó közül kettőnél még nem mondtak le a dízelmotorról.


A Fordnál PowerStroke és EcoBlue, a General Motorsnál Duramax és Ecotec, a Fiat-Chryslernél EcoDiesel és MultiJet néven futnak a dízelmotorok, bár az utóbbi vállalat már bejelentette, hogy csak néhány piacon hagyják meg a kínálatban a gázolajos autóikat. A másik kettő viszont kitart a dízelek mellett, miközben természetesen súlyos pénzeket ölnek a hibridizációba és a villanyautóik fejlesztésébe is.
Hirdetés

Ugyanakkor érdemes tudni, hogy az amerikai gyártók kínálta dízelek nem az USA területéről származnak. Az FCA a VM Motori szerkezeteit használja, a Ford PowerStroke-ja Nagy-Britanniában készül, míg a Genereal Motors soros hathengeres Duramax dízeljét Torinóban fejlesztették a Powertrain Torino leányvállalatnál. Ráadásul a GM nemrég úgy döntött, hogy az Opeltől származó 1,6 literes dízellel is forgalmazni kezdi a Cruze és az Equinox modelljeit, és a torinói részleg vezetője, Pierpaolo Antonioli elárulta, hogy új gázolajos erőforrásokon is dolgoznak. Miközben Európában már a nagyobb országok, köztük Franciaország és Nagy-Britannia is azt tervezi, hogy 2040-től száműz minden belsőégésű motort.

Bár a dízeleket lehet még tisztább üzeműre tervezni, a kutatással és fejlesztéssel járó költségek, valamint a motorok bonyolultsága végül olyan hátrányt jelent a benzinesekkel szemben, ami miatt nem éri meg hosszútávon ebbe fektetni. Szóval annak ellenére, hogy sokan hitetlenkedve fogadják a dízelek visszaszorulásáról szóló híreket, illetve a kiszorításukra tett kísérleteket, nagyon úgy tűnik, hogy tényleg meg vannak számlálva a dízelmotorok napjai.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?