Kémfotókon a szériaérett Nissan 400Z

A gyárban bukott le a Nissan új sportautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy meglepetés nincs, a Nissan 400Z nagyon hasonlít, szinte a tükörképe a korábbi prototípusnak.

Ahogy a Z Proto tanulmányautón, úgy a Nissan 400Z végleges változatának orrán is hatalmas, téglalap alakú légbeömlő trónol, ami egyben a retro hatásért is felel. Az autó oldalán is ugyanaz a letisztultság fogad, igaz a kilincseket érdekes, köríves megoldásra cserélték, ez egy insta videón látszik, hiszen nem csak fotókat készítettek az autóról. A „kém” nem volt rest körbejárni, ide kattintva megnézheted. Hátul is majdnem minden a tanulmányautót idézi. Legalábbis a hátsó lámpák rajzolata és a két kipufogóvég egy az egyben, viszont a diffúzorbetét egy kicsit másnak tűnik, illetve egy kis hátsó szárny is megjelent az autón. Az utasteret is lefotózták, így már látható, hogy a műszerfalon jól megfér egymás mellett az analóg és a digitális világ. A vezető előtt digitális műszeregység található, viszont a középkonzol tetején analóg órák is helyet kaptak, persze alattuk ott az érintőképernyő is, viszont a klímapanel is fizikai tekerőgombos. A 400Z hajtásáról valószínűleg háromliteres V6-os, duplaturbós benzinmotor gondoskodik, 400 lóerővel és 474 Nm forgatónyomatékkal, amit 7 fokozatú automataváltó továbbít a hátsó kerekek felé. De rebesgetnek hatfokozatú manuális váltót is. Viszont Európába nem valószínű, hogy eljut a típus.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?