Sokan nem tudják megírni a „betétlapot”

A hazai sofőrök többsége nem tudja rendesen kitölteni a baleseti bejelentőt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az autósok harmada volt már részese közúti balesetnek, alig több mint 15 százalékuk van teljesen tisztában a baleseti bejelentő helyes kitöltésével.


Hiába a sokéves vezetési tapasztalat, előfordul, hogy a legrutinosabb sofőrök is belefutnak egy közúti balesetbe. Bár a Generali kutatása szerint a jogosítvánnyal rendelkezők több mint harmada (37%) volt már részese közúti balesetnek, meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogyan kell kitölteni egy baleseti bejelentőlapot. A megkérdezettek 60%-a állította, hogy otthon van benne, ennek ellenére csak 16% adott helyes választ arra, hogy kiknek kell aláírnia a bejelentőlapot.
Egy balesetnek senki sem örül: a megkérdezett férfiak közel fele (46%), a nőknek pedig a negyede karambolozott már, és a budapestiek körében is magas ez az arány (49%). Egy ilyen felfokozott stresszhelyzetben különösen fontos, hogy meg tudjuk őrizni a lélekjelenlétünket, amihez nagyban hozzájárulhat, ha tisztában vagyunk az ilyenkor szükséges alapvető teendőkkel: kit értesítsünk, kinek kell kitöltenie a baleseti bejelentőt, és hova továbbítsuk. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar autósok nem könnyítik meg a saját dolgukat. 14%-ukkal fordult elő, hogy baleset részeseként egyáltalán nem töltöttek ki baleseti bejelentőt, és bár 60% vallotta, hogy tudja, hogy kell kitölteni (a férfiak 69%-a és a nők 46%-a), csak 16% tudta helyesen, hogy mindkét félnek alá kell írnia. Ennél többen – a megkérdezettek több mint harmada (37%) – voltak tisztában azzal, hogy hány bejelentő lapot kell kitölteni: 2 jármű esetén egyet, hiszen ez szétválasztható 2 példányra, azonban 3 fél esetén már kettőt kell kitölteni.
Mire figyeljünk a baleseti bejelentő kitöltésekor?

Annak fényében, hogy saját bevallásuk szerint a jogosítvánnyal rendelkezők 37%-a volt már olyan közúti baleset részese, ahol két vagy több jármű koccant, karambolozott és legalább az egyik autót kár érte, különösen fontos, hogy mindenki tudja, hogyan kell kitölteni a bejelentőt. Baleset esetén, ha személyi sérülés nem történt, viszont anyagi kár keletkezett, ez az első teendőnk. Illetve fontos, hogy minél hamarabb értesítsük a biztosítót – ha kár ért minket, és rendelkezünk cascóval, akkor például a sajátunkat. Amennyiben a balesetben több autós is érintett, illetve személyi sérülés is történt, netán nem tudunk megegyezni, hogy ki a hibás, akkor rendőrt kell hívni.
Hirdetés
A hiánytalan kitöltés különösen fontos, hiszen a pontatlanság miatt elhúzódhat az eljárás. Ügyeljünk rá, hogy gondosan feljegyezzük a tanúk adatait, és rokonok helyett lehetőleg olyan járókelőket válasszunk, akik nem voltak részesei a balesetnek. Fotókat természetesen mindig ajánlott készíteni, ma már bármely okostelefon elég jó minőségű képeket készít. A forgalmi helyzet meghatározása esetében ne felejtsük el megadni, hogy hány helyre tettünk x-et a baleset körülményei kapcsán, mert a másik autós utólag akár számunkra kedvezőtlenül is alakíthatja a saját példányát. Szerencsére az ilyen eset nem gyakori, de jobb kizárni a lehetőségét is. Ha nincs is nagy kézügyességünk, mindig rajzoljuk le a baleset körülményeit bemutató ábrát! Végül, de nem utolsósorban soha ne maradjon le az aláírás, mert anélkül érvénytelen a bejelentő!
Bár a sofőrök többsége úgy véli, tudja miként kell kitölteni a baleseti bejelentőt, csaknem minden második kettőt írna, pedig csak egyet kell, ami két példányos Bár a sofőrök többsége úgy véli, tudja miként kell kitölteni a baleseti bejelentőt, csaknem minden második kettőt írna, pedig csak egyet kell, ami két példányos
Ha ezzel meg is vagyunk, fárasztó procedúra várhat ránk – feltéve, ha nem számíthatunk egy jó biztosítóra, aki mindent elintéz helyettünk. A Generali egyszerű és okos kárrendezést ígér: telefonon vagy online jelenthetjük a kárt, majd a biztosító kárszakértője egy munkanapon belül felveszi velünk a kapcsolatot, és segít megtalálni a lehető legjobb megoldást, beleértve a számunkra tökéletes szervizt is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    És a seggedet is kitörli muter helyett.
    És az orrodat is kifújja fater helyett.
    Le is cidáz a barátod helyett.
    És pofán is vág az összes értelmes ember helyett

  • 2017.10.28. at 00:34
    Permalink

    Nem kötelező, de hatalmas könnyebbség az ügyintézésben, ha a legaljára a vétkes a “felelősségemet elismerem” a szenvedő pedig a “nem vagyok felelős” kijelentéseket leírja. Tavaly majdnem rendőrt hívtam, mert bár egyértelműen belém jöttek lámpánál hátulról, nem nagyon akaródzott elismerni.

Vélemény, hozzászólás?