V8-as boldogság a köbön: így szól a tuningolt Corvette ZR1

A Hennessey 905 lóerősre tuningolt egy Corvette ZR1-et

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Texasban megmutatták, hogy még a legerősebb utcai autón is lehet csiszolni.

Bár a Chevrolet Corvette ZR1-et tartják a tengerentúlon a legerősebb utcai autónak, a Hennessey Performance bebizonyította, hogy számukra nem létezik lehetetlen: még ezt is feltuningolták egy kicsit. Pedig már a közvetlenül a gyárból érkező Corvette ZR1 sem piskóta a maga 655 lóerős mivoltával, de a Hennessey-kezelés után a hátsó kerekeknél már 905 pacit mértek, ami azért nem túl rossz növekedés, nem igaz? A Motor1.com infói szerint ráadásul a 905 lóerős keréknél mért erő a brutálisan szóló gépből valójában 1000 lóerő körüli teljesítményt jelenthet.
Hirdetés
Sajnos azt nem tudni, hogy pontosan mivel érték el a több mint 200 lóerős ugrást, de a szoftverfejlesztések biztosan közre játszanak, néhány más trükk mellett. Mindenesetre a Hennessey titokzatosságáért cserébe felrakott egy videót a Youtube csatornájukra, ami nem csak a szemet fogja gyönyörködtetni, de a fülnek is zene lesz. Az már biztos, hogy a Corvette ZR1 a Chevrolette frontmotoros járgányaihoz méltó hattyúdala lesz. Július 18-án ugyanis a gyártó bemutatja az immár középmotorossá avanzsáló Corvette C8-at, amivel történelmet ír a márka: a modell történetében először helyezik majd ugyanis középre az erőforrást, és a frontmotoros gyártással a hírek szerint teljesen leállnak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?