Milyen autót használ majd Michelisz Norbert a pályán kívül?

A Hyundai hazai márkanagykövetévé vált Michelisz Norbert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Maradt a H-betűnél az év autóversenyzőjének is megválasztott Michelisz Norbert, ám most már az orrán dőlt karaktert viselő Hyundai versenyzőjeként és egyben hazai márkaarcaként drukkolhatunk neki.


Néhány hete jelentették be az örömteli hírt, amely szerint Michelisz Norbert továbbra is gyári versenyző marad a Túraautó Világkupává átalakult bajnokságban. Tudom, sokaknak máris szemet szúrhatott a gyári kifejezés, hiszen a WTCR sorozatban hivatalosan nem indulhat gyári istálló, azonban a privát csapatok közül néhányan a mögöttük álló márka támogatását élvezhetik. A BRC Racing a Hyundai szárnyai alatt igazolta le Norbit Gabriele Tarquini mellé, akivel már korábban is versenyzett csapattársként.
Hirdetés

Ráadásul Michelisz saját alakulata, a M1RA is Hyundai i30 N TCR versenyautókat vásárolt, így szinte adta magát a lehetőség, hogy a márka hazai nagykövetévé váljon Magyarország egyik legnépszerűbb sportolója. Így e héttől hivatalosan is Michelisz Norbert a Hyundai hazai arca. Az együttműködésről szóló szerződést Kovács Pálnak, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetőjének, illetve a cég marketing és kommunikációs vezetőjének, Fonay Gergelynek a jelenlétében írták alá.
Norbi szerint a Hyundai valószínűleg minden vetélytársa előtt jár a TCR autójával, de ezt még jelenleg is vizsgálja a széria vezetősége, hogy megfelelő szabályokat hozzanak a mezőny erőviszonyainak kiegyenlítéséhez. Kovács Pál elmagyarázta azt is, hogy a legsportosabb i30 nevében mit jelent az N-betű. Nem, nem Norbi nevére gondolt. A városi legendák szerint ugyanis az N a versenypályákon látott sikánokat formázza. A valóság azonban az, hogy a márka globális fejlesztési központjának otthont adó dél-koreai város nevéből (Namyang) ered. Emellett elárulta, hogy milyen autót használ majd a hétköznapok során Michelisz Norbert. Ahogy az ügyvezető találóan megjegyezte, a versenyző nem viszi haza a munkát, ezért a Santa Fe szabadidő-autót választotta.

Az újdonsült márkanagykövet hamarosan a Santa Fe legújabb generációjával jár majd, amely kedden mutatkozott be a nagyközönség előtt a Genfi Autószalonon. Olyan újdonságokat is kiállítottak mellette, mint a villanymotoros Kona és az üzemanyagcellás Nexo.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?