A Világ Év Autója egy Jaguar

A Jaguar F-Pace-t választották a Világ Év Autójának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lezárult a Világ Év Autója szavazás, a pontokat is összesítették. A britek SUV-ja nem csak egy címet vitt, a 75 tagból álló zsűrit kinézetével is meggyőzte.


Kihirdették a Világ Év Autója választás győzteseit, többen vannak, mivel hat kategóriát indítanak évente. Ahogy azt már a Genfi Autószalon idején tudni lehetett, az összesített top hármas listában már benne volt a Jaguar F-Pace, karöltve két Volkswagen termékkel, a Tiguannal és az Audi Q5-tel. A britek sportos SUV-ja vitte az abszolút pálmát, ugyanakkor a dizájnért járó első díjat is besöpörte, ezzel nem is vitatkoznánk, pedig ebben a kategóriában a Toyota CH-R is esélyes volt.
Hirdetés
Luxusautó kategóriában a Mercedes-Benz E-osztály utasította maga mögé az új 5-ös BMW-t illetve a Volvo S90/V90-t. Városi autónak a BMW i3-ast választották, míg a sportkocsik között a Porsche friss négyhengeres boxermotorral szerelt párosa a 718 Boxster és a Cayman előzte meg a McLaren 570S-t és az Audi R8 Spidert. Környezetkímélésből az örökzöld Prius, annak is a Prime, vagyis konnektoros hibrid kivitele kapta az első helyezést a világ minden tájáról szavazó 75 tagú zsűritől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:45
    Permalink

    Szerintem az európai coty-nak csak mellényúlásai vannak, egy-két jó döntés csúszott csak be az elmúlt harminc-negyven évben (stat. hibahatáron belüli). Csak azt nem értem miért nem másolják le a WCOTY-t (kategóriák és egy abszolút első), mert így csak hülyét csinálnak magukból az újságírók (persze tudom hogy nem hülyék, csak azt hiszik hogy még mindig rang egy COTY zsűritagnak lenni ezért beállnak ebbe a korrupt rendszerbe kölcsönös előnyökért). Nem véletlen hogy a két díj zsűrije különböző.
    Vagy az EU coty-ba miért engednek be olyan autókat amik tudható hogy úgysem nyerhetnek….

  • 2017.10.27. at 19:45
    Permalink

    Éppenséggel mindkettőnek voltak mellényúlásai.
    Valóban kevés az átfedés.
    A WCOTY nem bohóckodik Kelet-Európával, nagyjából egy lengyel újságíró képvieli, de átnézve azért eléggé konfúz hogy 3szor annyi tagot delegál az Egyesült királyság, mint Franciaország vagy Olaszország.

  • 2017.10.27. at 19:45
    Permalink

    Nekem lesújtó véleményem van az “Év autója” választásról (az európai COTY-ról), de jó látni hogy a Világ év autója választás komolyabb az európai bohócparádénál. Ez abból is látszik, hogy a 3008-as be se került, szóval a liga ahol erősebb az a COTY zsűri meg a francia gyártású SUV-ok.
    Gyanítom a két zsűri között nem nagyon van átfedés.

  • 2017.10.27. at 19:45
    Permalink

    Nocsak, nocsak! hol van a Peugeot 3008?
    Úgy látszik ki lehet osztani ezt az év autója díjat rendesen is (kategóriák, plusz abszolút), aztán nincs kínos magyarázkodás hogy egy E klasse Mercit/Alfa Giulia-t hogyan előzött meg egy Peugeot 300000000008

Vélemény, hozzászólás?