Még nagyobb villany-Audi jön 2026-ban, a Q8 e-tron

A jelenlegi Audi e-tron utódja lesz a Q8 e-tron, Belgiumban fogják gyártani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2025-ben mutatják be az Audi e-tron utódját, egy évvel később pedig már azt fogják gyártani a jelenleg is futó elektromos SUV helyett Forestben. Az új modell a Q8 e-tron nevet kapja, és elődjével ellentétben egy dedikált villanyautó-platformra épül majd.

Markus Duessmann, az Audi AG elnöke a foresti gyárlátogatás során nemrég azt emelte ki, hogy a brüsszeli üzem nyolcmilliomodik autója - egy fehér e-tron - a márka elektromos zászlóshajója. Néhány héttel később kiderült, hogy ez pár év múlva megváltozik. A belga RTL-nek adott interjújában Duessmann ugyanis elmondta, hogy 2025-ben bemutatják, 2026-ban pedig már gyártani is fogják az utódot, Audi Q8 e-tron néven.
Hirdetés
Azzal kapcsolatban ugyan semmi konkrétum sem derült ki, hogy pontosan milyen autóra kerül rá a Q8 e-tron felirat 4 év múlva, de a jelenlegi e-tronnál valamivel nagyobb, tisztán elektromos üzemű autóra érdemes számítani. Az is biztos továbbá, hogy a belsőégésű motoros platformon alapuló e-tronnal ellentétben a Q8 e-tron már egy kizárólag villanyautóknak fejlesztett padlólemezre épül majd, nagy valószínűséggel a Porschéval közösen fejlesztett PPE-re. Addig viszont még sok víz folyik le a Sennén, és a Brüsszeli gyártósorról is rengeteg e-tron gördül majd le. A jelenlegi elektromos csúcsmodell két karosszériaváltozatából összesen 115 ezer darabot gyártottak eddig a foresti üzemben, a modell ráncfelvarrásának bemutatása jövőre esedékes, a frissített változat gyártása pedig 2023-ban kezdődik meg a tervek szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?