Kanadában még egy 92 éves Ford T modellt rója az utakat

A kanadai, aki még 87 évesen is a 70 éve vett Fordjával jár

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jegyezzük meg jól Randall Pittman nevét: ő az a 81 éves kanadai úr, aki még ma is 70 éve vásárolt Fordjával jár.

A CBC News stábja nemrég Kanadában járt, ahol Randall Pittman mutatta be nekik a világ egyik legfontosabb autóját, az 1949-ben megvásárolt Ford T modelljét – ami még mai is kifogástalanul működik.
Pittman fiatal korában egy benzinkúton dolgozott, óránként 10 centes órabérért. Ebből spórolta össze azt az 50 dollárt (ez mai árfolyamon számolva 538 dollár lenne), amiből egy aukción vásárolta meg némi alkudozás után, 47.5 dollárért az 1927-es Ford T modellt.
Hirdetés

Amit azóta is használ, bátran kimerészkedik vele az útra, sőt! Július elején saját maga tette fel egy trailerre, majd elfuvarozta egy több mint 600 km-el arrébb lévő vintage autó kiállításra. Bár arra is kíváncsiak lettek volna, hogy az elmúlt 70 év során vajon hány km-t tett Pittman az autóba, de ezt sajnos nem tudta megmondani. Mindent ugyebár ő sem tarthat fejben...
Az autó érdekességei közé tartozik, hogy irányjelzésre index híján még a mai napig a saját kezét használja, gyorsítani a baloldali pedállal tud, míg a légkondicionálásról a mozgatható felületek gondoskodnak. Ha IDE kattintasz, megnézheted működés közben is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?