Először kap Skoda digitális műszereket

A Karoqban debütál a Skoda sötét zsaruja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Modular Infotainment Matrix (MIB) néven érkezik a Skoda digitális műszercsoportja, amit először a Karoq kap meg, méghozzá Frankfurtra.


A Kodiaq kistestvéreként és a Yeti utódjaként hamarosan bemutatkozó Karoq lesz az első digitális műszercsoporttal szerelt Skoda modell. Ami az Audinál Virtual Cockpit, a Volkswagennél Active Info Display (AID), az a Skodánál Modular Infotainment Matrix néven fut majd, bár rövidítése érthetetlen módon MIB lesz. És nem hiszem, hogy a Men in Black miatt. Csakúgy, mint konszernen belüli testvéreinél, itt is négy képernyő közül választhatunk: Classic, Digital, Infoprofile és Reduced. Állítható lesz a panelek mérete és elhelyezkedése, innen figyelhetjük majd a navigáció térképét vagy épp a sofőrasszisztensek működését, valamint az audio- és telefon-funkciókat is kezelhetjük. Várhatóan komoly felárral rendelhető majd az új opció és gyorsan elterjed majd a palettán belül, elsősorban a kulcsmodelleknél.
Hirdetés

A csehek legfrissebb kompakt crossoverje Frankfurtban pózol majd először nemzetközi autószalonon, akkor már az új műszercsoporttal domboríthat. Ambition és Style felszereltségi szinten, két benzines és három dízelmotorral lesz rendelhető hamarosan a Skoda Connect automata vészhívó rendszerrel is ellátott Karoq. Eladásait Frankfurt után kezdheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:29
    Permalink

    MIB = Modularer Infotainment Baukasten, német rövidítése annak, amit az újságíróknak angolul adnak elő. (Köszi, gugli!)
    És a netről még azt is meg lehet tudni, hogy eddig is volt MIB, sőt MIB2 is (pl. MIB Bolero, MIB Amundsen, stb.)…
    😉

Vélemény, hozzászólás?