403 km/h-val repesztett a McLaren hipersportautója!

A Kennedy űrközpontban tesztelték a McLaren hibrid szuperautóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A McLaren Speedtail, avagy az XP2 prototípus egyenesfutási teszten bizonyította gyorsaságát, ráadásul egy ikonikus helyen.

Minden idők leggyorsabb és technikailag legfejletteb utcai McLarnejét elvitték Floridába, a Kennedy Űrközpontba, ahol a gyári tesztpilóta, az IndyCar sorozatból ismerős (Indy 500 győztes) Kenny Brack nyomta tövig a gázpedált. Persze nem először végeztek nagysebességű, egyenesfutási tesztet az autóval. Járt már Spanyolországban és Németországban is ezzel a céllal, ám most bizonyult a leggyorsabbnak. A hibrid sportautóval Brack elérte a 403 km/h tempót, ráadásul ezt 30 alkalommal ismételte meg ott, ahol egykor az űrsiklók leszálltak az űrből visszatérve. Az 5,2 méter hosszú járgány a valaha készült aerodinamikailag leghatékonyabb McLaren. Emellett a legerősebb is a McLaren utcai sportautóinak történetében, hiszen a hibrid hajtásláncának rendszerteljesítménye 1055 lóerő és 1150 Nm a forgatónyomatéka. Így 13 másodperc alatt eléri a 300 km/h tempót és a végsebessége 400 km/h feletti, ahogy azt Brack meg is mutatta.
Hirdetés
A McLaren összesen 106 darabot tervez legyártani belőle, ám egyelőre még mindig tesztelik az autót. Majd csak 2020 februárjában kezdődik meg a tényleges sorozatgyártás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?