Busz jogosítvány kell az új Kia Carnival legnagyobb változatához

A Kia új egyterűjének nem minden változata vezethető B-s jogosítvánnyal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A friss negyedik generáció méretében nem sokat változott, a külső azonban új irányt vett, a koreaiak igyekeztek a SUV-ok felé terelgetni az egyterű modellt.

Itthon leginkább a Carnival második generációjával találkozni, bár a hazai utakat így sem lepik el a koreai egyterűk. A 2014-ben debütált harmadik generáció hozzánk nem jött, ahogy a negyedik generáció esetében sem tisztázott még az európai forgalmazás. Ugyan most közel sem az egyterűeknek lejt a pálya, ennek ellenére a dél-koreai piacon szép számokat produkál a Carnival, tavaly 63 ezer példány talált gazdára hazájában, míg a sokkal nagyobb Egyesült Államokban csak 15 ezer ilyen egyterűre mutatkozott igény.
Hirdetés
A friss generáció négy centivel lett hosszabb elődjénél, így most 5,155 méteren terpeszkedik a Carnival, a tengelytáv pedig 309 centis. Ekkora méretek mellett a belső tér lesz a legnagyobb aduász. A megszokott nyolcszemélyes kialakítás mellett készül belőle 11 személyes változat is, utóbbi nagy valószínűséggel a kínai és a koreai piac kiváltsága lesz, itthon például személyautó jogosítvánnyal nem is lenne vezethető a maximum ülésszámmal rendelkező Kia. A beltérből igyekeztek minden lehetőséget kifacsarni a tervezők, lehet belőle tárgyalóbusz, hála az egymással szembeforgatható székeknek, de lábtartós, lefektethető ülés is kérhető lesz a Carnivalba. Motorokból háromfélét lehet a Kiához konfigurálni. A szívómotorokat a 3,5 literes V6-os képviseli 268 lóerővel, ennek turbós változata pedig 290 lovas lesz. Ekkora test nem maradhat dízel nélkül, ebből 2,2 literes 200 lovast kínál a Kia, ami 400 Nm segítségével mozgatja az egyterűt.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?