Nem csak Tom Hanks örülne ilyen kispolszkinak

A kispolszkit gyártó város lakói dobták össze a pénzt Tom Hanks egyedi autójára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarországi forgatása alatt Tom Hanks többször pózolt az út szélén álló kispolszkikkal. Beleszeretett a lengyel kisautóba, most kap egy gyönyörű, egyedi példányt.


Tom Hanks nemrég Magyarországon forgatott, a jelenetek között pedig volt elég ideje sétálgatni a fővárosban és mindenfelé kispolszkikba botlott. Mindet posztolta közösségi oldalain, pózolt velük, mintha épp felpattintaná a kisautó ajtaját. Belezúgott teljesen, a kispolszkit egykor gyártó lengyel város, Bielsko Biala kispolszki rajongói pedig kezdeményezték, hogy dobjanak össze a színésznek egy autóravalót. A pénz jórészt összegyűlt, amiből beszereztek egy 1974-es, igencsak leharcolt példányt, amit aztán a helyi műhelyek kezelésbe vettek.
Hirdetés

A karosszériát gyári állapotúra állította vissza a BB Oldtimer Garage, a fehér fényezésben szinte ragyog a kisautó, pláne újrakrómozott kiegészítőivel. A belteret már a Carlex Design vállalta, a nagynevű tuningcég méregdrága és aprólékos beltereiről híres, a kispolákba is annyi bőrt gyömöszöltek, amennyi csak belefért. És nem lett ízléstelen, sőt! Tom Hanks egyedi kisautójában valódi luxus uralkodik, a korra jellemző és abszolút hiteles stílus, színek és varrások nagyon jól mutatnak. ennyire fényűző kispolszki sosem volt még, és valószínűleg nem is lesz. A színész autóját néhány nappal ezelőtt mutatták be közönség előtt, ahol egy Gyermekkorház javára gyűjtöttek és természetesen az autó felújítását is ingyen végezték a műhelyek. Tom Hanks nem volt az átadón és egyelőre nem tudjuk, mit szólt ajándékához és mikor veszi majd át. Annyi biztos, hogy bármelyikünk hanyatt dobná magát, ha egy ilyen kispolszki állna a garázsban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:26
    Permalink

    Hát UAZ-t elvileg vehet az USA-ban: pár éve volt hír, hogy egy “tuningcég” 469-eseket épít át luxusterepjáróvá (nekem mondjuk itt lett gyanús a történet). Nem tudom mi lett belőle.

  • 2017.10.27. at 16:26
    Permalink

    Kár hogy az USA-ba nem tudja használni rendszámmal közúton mivel a Polski Fiat nincs hatóságilag engedélyezve. Így marad Tom Hanksnek a garázsszelfi Insta, Twitter képek … 😀

  • 2017.10.27. at 16:26
    Permalink

    Szerintem rá van kattanva a szocikra, meg is tudom érteni. Ilyeneket az USÁ-ban nem nagyon lát. Egy 452-es UAZ-zal is pózolt:

    [url]https://www.google.hu/search?q=tom+hanks+uaz&client=opera&hs=5mP&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwis_Ne444bVAhVMVxoKHbq9B6oQ_AUICigB&biw=931&bih=610[/url]

Vélemény, hozzászólás?