641 lóerős Alfa Giulia kupé a láthatáron

A LaFerrari hibrid hajtásláncát kaphatja meg az Alfa Giulia kupéja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem elég, hogy piszok jól nézhet ki a kétajtós Alfa Giulia kupé, minden eddiginél erősebb, 641 lóerős hibrid hajtásláncot kaphat, egyenesen a LaFerrariból.

Az Alfa Romeo Giulia négyajtósan sem egy unalmas autó, de amit a kétajtós, akár a GTV, illetve a Sprint modellnevet is visszahozó kupé ígér, az egyenesen letaglózó. Nem csupán formájával, hanem hajtásláncával is. Ugyanis a jövőre már akár piacra várható modellről úgy hírlik, hogy minden idők legerősebb Alfája lehet. A szedánban megismert hajtásláncokon túl ugyanis hibrideket is ígér, rögtön kettőt. Az abszolút csúcsváltozat a Quadrifoglio 2,9 literes, ikerturbós 510 lóerős benzinesén alapulna, amit azonban a LaFerrariból ismert HY-Kers rendszerrel párosítanának, s így a kupé 641 lóerős teljesítményt adna. Szó van még a Veloce 2,0 literes, 275 lóerős benzinesén alapuló hibridről is, ami az elektromos rásegítéssel 345 lóerőt adna és persze alighanem 5 másodperc körüli 100 km/órára gyorsulást, míg a csúcs-csúcs Giulia minden bizonnyal 4 másodperc alatt hozná azt.
Hirdetés
A kétajtós kupé mellett jó eséllyel a mai divatnak megfelelően négyajtóssal is előrukkolhat a távolabbi jövőben az Alfa, hogy még feljebb pozicionálhassa középkategóriását, meg persze magát a márkát. Árban a kétajtós, legerősebb Giulia természetesen a jelenlegi csúcsnak számító, 23 719 000 forintos Quadrifoglio fölé várható, ugyanakkor ára talán még mindig 30 millió forint alatt maradhat, amivel konkurenseinél jóval olcsóbb lenne. Ez nem csupán vevőkörének fontos, hiszen a Giulia kupé egy újabb olyan autó lesz, amit minden autórajongó várhat, hiszen egy újabb valódi érdekesség lesz a piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?