Több mint nyolcezer autót adott el a Pappas tavaly

A legfontosabb a Mercedes, de tíz márkát tart fenn a Pappas Auto, hasítanak az eladások

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Stabil növekedést könyvelhetett el hazánk egyik legnagyobb autókereskedő hálózata, a Pappas Auto. Személyautóból 30%-kal többet adtak el, mint 2017-ben; a Mercedes még mindig a legfontosabb.

Számos új modellel bővül idén hazánk egyik legnagyobb autókereskedő hálózatának kínálata. A Pappas Auto idei újdonságaiból az éves sajtótájékoztatóra is hoztak egy csokorral, melyek között a piacra csak hónapok múlva érkező CLA-t és B-osztály-t is kiállították, valamint talán a legnagyobb újdonságként már az új GLE is megtalálható a kínálatukban, ahogy a brutális teljesítménnyel bíró négyüléses sportautó, a négyajtós Mercedes-AMG GT is. A Mercedes a Pappas Auto legfontosabb márkája, 2018-ban a hazai piacon értékesített Mercedesek 60%-át a Pappas adta el, a cég eladásait tekintve pedig a 48%-át tették ki. Az itthon tíz márkát kínáló vállalat nagy sikernek könyvelheti el a hazai piacon eladott Alfa Romeók 50%-át is, hiszen ezt a márkát csak 2017-ben vették be a kínálatba, a smart kisautók és a Mercedes teherautók viszont csakis Pappas kereskedésből kerültek utcára hazánkban 2018-ban.
Hirdetés
Az éves sajtótájékoztató keretein belül a 2018-as sikerekről és a 2019-es újdonságokról a Pappas Auto új ügyvezető igazgatója, Benedikt Margreiter beszélt, aki a vállalatnál 14 évet töltött Reinhardt Leutgebet váltotta. A 2018-as számok elég jól sikerültek, a személyautó üzletágban 30%-os növekedést könyvelhettek el, ugyanakkor a haszongépjármű eladások csökkentek, de az össz számok még így is 7%-os növekedést adtak a 2017-es adatokhoz képest. 2018-ban 8226 eladott személyautóval és teherautóval átlépték a bűvös 8000-es határt, a következő mérföldkő pedig a 10 000, ami a növekedés ütemét látva 2020-ig garantáltan meglesz. Emellett növekedett a szervizhálózat is, ezzel a szervizelt autók száma is. Nyílt új Kia kereskedés Szegeden és továbbra is hatékonyan működik a diákok kitaníttatása, mivel a Pappas Auto saját oktatást is végez, jelenleg 18 szerelő tanonc dolgozik hat különböző telephelyen. A Pappas Holding vállalat ugyancsak bővült 2018-ban, méghozzá a németországi piacon egy BMW kereskedőhálózat felvásárlásával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?