Hamarosan jön az új Lexus RX, mutatjuk, mit várunk tőle!

A Lexus már készül nagy SUV-juk legújabb generációjának bemutatására

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A magát a világ elsőszámú környezetbarát luxusautó-márkájaként aposztrofáló Lexus a hatalmas, mégis kifinomult RX modelljének 7 éve futó negyedik generációját cseréli le az ötödikre. Megtudtuk, hogy mikor várható az új luxus-SUV leleplezése.

Sorra jönnek az új Lexusok idén, a sort az NX közepes méretű SUV legújabb generációja kezdte, amely már nem csak öntöltő hibridként, hanem konnektoros hibridként is elérhető (lásd tesztjét itt), ezt követte a kisméretű UX SUV akkumulátoros elektromos változata (tesztje itt), igaz ezek már tavaly debütáltak, a hazai piacra azonban idén érkeztek meg. Néhány hete leplezte le a gyártó továbbá a méretben az NX és az RX SUV-ok közé érkező RZ modellt, amely a vállalat első, az alapoktól teljesen elektromosnak fejlesztett modellje.
Hirdetés
Ezek után érkezett a következő bejelentés: vadonatúj, ötödik generációjával érkezik a piacra a legendás RX is. A gyártó előzetes beharangozója szerint az RX luxus SUV teljes mértékben megújul, a még kifinomultabb működésre és a még nagyobb kényelemre optimalizálták. Bár a hajtásláncokról egyelőre még nincs hír, valószínűleg nem téved nagyot aki arra tippel, hogy az NX-hez hasonlóan itt is a választék bővülésére számíthatunk. A hivatalos adatokra is már csak alig több, mint egy hetet kell várni: a Lexus RX vadonatúj generációját 2022. június 1-én, szerdán 14 órakor leplezik le.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?