Brutális dízelt faragtak a BMW 330d-ből

A M550d-ből ismert háromturbós blokk került a 3-as BMW orrába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BBM Motorsport nem aprózta el a ráncfelvarrott 3-as BMW Touring átalakítását. Komplett motort cseréltek benne, így 440 lóerő dübörög benne.


Ismét egy őrült tuninggal rukkolt elő a BBM Motorsport. Fogták az egy generációval korábbi 330d Touring BMW-t, és komplett motort cseréltek benne. Az M550d-ből, valamint az X5 és X6 M50d-ből ismert háromturbóst építették be az orrába. Ennek megfelelően új nevet is kapott. 350D 3T-nek hívják, és a gyári 381 lóerő és 740 Nm forgatónyomaték helyett immár 440 paripa és brutális 850 Nm nyomaték áll rendelkezésre.
Hirdetés

A menetdinamikai adatok is sokat javultak. A 0-100 km/órás sprint 4,9 másodpercig tart, a 100-200 km/órás gyorsulásban viszont sokkal nagyobb javulás következett be. Mindössze 9,8 másodperc szükséges ehhez, ami 7,5 másodperces javulást jelent. A végsebesség 296 km/órára nőtt.

A motorcserén kívül a módosítások részét képzik az E92 M3-ból származó első és hátsó tengelyek és a StopTech fékek. A 19 colos felniken Michelin Pilot Sport abroncsok feszülnek, a megfelelő hanghatásról pedig egy aktív hangrendszerrel szerelt kipufogórendszer gondoskodik. A külső kékszínű metálfényezést kapott, míg odabent Recaro sportülés, az M3-ból származó műszerfal és Alcantara borítású BMW Performance kormány várja a vezetőt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?