Levillogta a többieket az autópályán szemben haladó vitarás!

A Magyar Közút videójában ismét egy forgalommal szemben közlekedőt láthatunk a pályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem elég, hogy rossz irányba haladt az autópályán, még neki állt feljebb! A félelmetes helyzetről több videó is készült. Vajon a Vitara sofőrje belegondolt, milyen lenne ugyanezzel szembetalálkozni, amikor 130-ra kapcsolt tempomattal száguld szabályosan?

A legnagyobb probléma az egésszel, hogy ez már semmiképp sem nevezhető egyedi esetnek: szinte nem telik el úgy hét, hogy ne rögzítenének a közútkezelő kamerái forgalommal szemben közlekedőket a hazai gyorsforgalmi utakon. "Ami a legdurvább, hogy az esetek többségében nem arról van szó, hogy valaki véletlenül rossz irányban hajtana fel a pályára, hanem egész egyszerűen valamilyen oknál fogva úgy döntenek ezek a sofőrök, hogy megfordulnak az autópályán és forgalommal szemben közlekednek általában a következő kihajtóig, tehát teljesen tudatos akciókról beszélhetünk." - olvasható a Magyar Közút Instagram oldalán a legfrissebb ilyen eset kapcsán: az M4-es autópályán egy Suzuki Vitara sofőrje gondolta úgy július 25-én, hogy ez rendben van, ráadásul amikor őt is védve próbáltak szólni neki, akkor még ő háborodott fel.
Hirdetés
"Ha rámvillognak, akkor felháborodottan visszavillogok!" Igazi magyar mentalitás ez, egy igazi magyar népautóból. Már magában erről megéri pár szót ejteni, mert a visszarefizéssel pont néhány napja volt egy szituációm, amikor éjjel egy élesen a szemembe világító, engem elvakító autós felé jeleztem, hogy fáj. Erre ő utánamfordult, és mellém állva elmagyarázta: "Te azt hiszed, hogy ez a refim, pedig csak a tompítottam áll ilyen magasra." Elárulok egy titkot: nem érdekel, miért vakítasz, csak jeleztem, hogy ne tedd. Valami hasonló félreértés történhetett az autópályán a forgalommal szemben haladva életveszélyt okozó vitarás fejében is, úgyhogy most hangsúlyoznám, hogy mindenki megértse:

Ha villognak rád, akkor szinte biztos, hogy te csinálsz valamit rosszul, és zavarod, vagy veszélyezteted a többi közlekedőt.

Úgyhogy azonnali visszavillogás és felháborodás előtt inkább a saját házad táján nézz körbe, mert lényegében mindegy, hogy mivel és miért okozol veszélyes szituációt, itt az ideje abbahagyni. Főként igaz ez, ha közvetlen életveszélyben vannak miattad, mert mondjuk az autópályán hajtasz a forgalommal szemben, ahol mások 130 km/h környéki sebességgel haladva, több mint 100 méteres fékúttal egyáltalán nem számítanak rád.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.13. at 10:43
    Permalink

    Jeleznek neki, hogy rossz helyen megy, feltételezvén, hogy ő nem tudja, mert nem tűnt fel neki, hogy már 100 autó szemben jött vele, és egy sem vele egy irányban, ráadásul látja a korlát mögötti haladók irányát. Valószínűleg pattanásig feszült ideggel közlekedik, félve a balesettől, jelez mindenkinek, hogy szemben jövök, valószínűleg nem is 100-zal halad, hanem lassabban, de persze mindenki magából indul ki, mert qrva jó érzés nekik villogni, meg dudálni nyilvánvaló dolgok miatt, mert csicskák, és végre most ők csicskáztathatnak valakit :-DDD Nekem nem jutna eszembe, hogy szándékosan hajt szemben, hacsak nem vmi X6-os, mert ugye neki mindent lehet.

Vélemény, hozzászólás?