Lezajlott a Georallye Közép-Európa Kupa hazai fordulója

A magyarok ügyesebbek, de a lengyelek jobban tájékozódnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemzetközi autós tájékozódási és ügyességi versenyen mérték össze tudásukat a környező országok sofőrei.

Június 29. és július 1. között lezajlott a Közép-Európai tájékozódási és ügyességi autóverseny (röviden Georallye) hazai fordulója illetve a Magyar Bajnokság második futama. A hazai versenyzők mellett idén is szép számmal érkeztek a környező országokból (Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia) a tájékozódási autóversenyzés szerelmesei. A verseny helyszíne ezúttal a Pécs melletti Orfű volt. A nagy meleg sem szegte kedvét az indulóknak, 26 autó és legénysége kereste a helyes utat a 30 fok feletti hőségben két napon keresztül.
Az ügyességi szakaszokra az orfűi aquapark parkolójában került sor, ahol a nagyszámú nézősereg elégedetten tapsolt meg egy-egy látványosabb kézifékes fordulót vagy csúsztatást. A nappali tájékozódási szakaszokkal párhuzamosan egy turisztikai etapon is elindulhattak a versenyzők, ahol fotók alapján kellett épületeket, emlékműveket felkutatniuk.
Eredmények
Közép-Európa Kupa
Ügyességi versenyszám
  1. Kiss Tamás (Magyarország)
  2. Tinak Marian (Szlovákia)
  3. Wojciech Puchalski (Lengyelország)


Tájékozódás
  1. Norbert Kużniak - Maurycy Skowroński (Lengyelország)
  2. Aleš Čejka - Petr Dvorský (Csehország)
  3. Kenyeres Miklós - Sebestyén Csaba (Magyarország)


Magyar Bajnokság
Ügyességi versenyszám
  1. Kiss Tamás (Magyarország)
  2. Vlková Jana (Csehország)
  3. Hetesi Gábor (Magyarország)


Tájékozódás
  1. Kenyeres Miklós - Sebestyén Csaba (Magyarország)
  2. Černý Petr – Virl Pavel (Csehország)
  3. Székely Gergely – Villant Levente (Magyarország)


Turisztikai etap
  1. Aleš Čejka - Petr Dvorský (Csehország)
  2. Merkl Balázs – Nemeskéri Klára (Magyarország)
  3. Kiss Tamás - Szabó József (Magyarország)


Noha ezúttal a hazaiak (Kiss Tamás első helyével) csak az ügyességi versenyszámban bizonyultak a külföldieknél jobbnak (a tájékozódási etapot a lengyel Norbert Kużniak - Maurycy Skowroński páros nyerte), a három fordulós Georallye Magyar Bajnokságban természetesen továbbra is magyarok vezetnek. Ügyességi versenyszámban továbbra is Kiss Tamás áll az élen, míg a tájékozódásiban a mostani harmadik helyezéssel a Villant Levente – Székely Gergely páros növelte előnyét.
Hirdetés
Ha valakit érdekelnek a részletek, a bajnokság állása és a futam részletes eredményei a www.georallye.hu honlapon érhetők el. Az idei versengés záró futama október 12-13. között kerül megrendezésre Pécsett és környékén, a Pécsi Georallye Autósport Egyesület szervezésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?