1,5 milliónál jár a jelenlegi Octavia gyártása

A második Octaviából 2,5 millió készült, a harmadik 1,5-nél jár

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brutális adatokat generál a Skoda, húzómodelljük, az Octavia most tart a harmadik generációnál, pontosabban annak frissítésénél. 2012-ben indult a gyártása, mára bőven átlépte az 1 millió darabot.


A csehek legutóbb a Superbet ünnepelték, a hatalmas szedánból és kombiból elkészült az egymilliomodik példány. Ez viszont a három generációra egyaránt értendő, a Skoda újkori Superbjéből összesen készült ennyi, az Octavia viszont egészen más adatokat produkál. Jelenlegi, nemrégiben frissítést is kapott modellje most lépte át a 1,5 milliós legyártott darabszámot, és itt csak a harmadik generációs Octaviáról van szó. 2013-ban lépett piacra, de már 2012 novemberében elindult a gyártása, nem kérdés, hogy az előd adataira rá fog licitálni.
Hirdetés
A második generációs Skoda Octaviából ugyanis 2,5 millió készült modellciklusának 9 éve alatt, az első új Octaviából pedig 1,4 millió 1996 és 2004 között. Okos megoldásainak, óriási térkínálatának és remek variálhatóságának, valamint jó árazásának köszönhetően lett ennyire sikere nem csak a flottás, de a magánmegrendelők között is. Az Octavia jelenleg hat országban készül, Oroszország, India, Ukrajna, Kína és Kazahsztán mellett természetesen Mladá Boleslavban, Csehországban is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Ne sértődj meg tökfej! Ha faszságot írsz, akkor ne várj akadémiai értekezést a túloldalról.
    Jobb autód van, tudjuk. Ahány jobb autós itt megfordul….csak akkor mitől 13 év a magyar autópark életkora astrajoe? Hülye.

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Ez ugyebár nem igaz, de biztos voltam benne, hogy az első 5-ben lesz a baromság sorrendben.
    Kár kíváncsiskodnod. Megéli. Te meg majd nem jelentkezel, hogy m,ekkora f.ságot írtál, ahogy szoktátok csinálni. Hazamehetsz.

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Eszemben sincs vitatni a Skoda érdemeit, csak a ráncfelvarrással van bajom. Pont amiatt, hogy van egy remek autó, amit win10 szerűen el kellett(?) cseszni a design-nal. Egyébként az ötajtós sedan és a böhöm kombi kategória valahogy kihalat Octavia kivételével, pedig anno pl. Opel is ebben nyomult (500+ literes csomagtér, stb.).

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Most leírtad hogy elélveztél a Skodáidban.
    Arról is értekeztél mi a te színvonalad.
    Élvezd a koromokádást (remélem a te autód kipufogógáza csak rád hat másra nem)amíg lehet.
    Tipikus ember vagy akit nem érdekel a környezetvédelem, de legfőképp a levegő minősége amit beszív.
    Téged is bezabált a marketing maszlag superb lorenzóklementínó44tádéprimitiv.
    Jobb autót használok képzeld egy benzinest túrhóturbó nélkül.
    A szakember nem szakmegmondomteidióta te lekezelő szakmegértő.
    A fizetésképtelen piac a te fajtádból él a nagy megelégedésed a záloga hogy továbbra is így maradjon.
    Igazi jövendőmondóval van dolgom személyedben, hisz előre tudod hogy elégedetten fogod használni, vagy most a hazugság szól belőled. Na ez a konszern terméke is hazugságokból épül.
    A beavatott biztos te lehetsz mert egy jós veszett el benned,
    Szép nap akkor lesz mindenki számára ha a dízeled bezúzzák minél hamarabb a többivel együtt. :))

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Az Octavia tényleg nagyon jó autó, még ha nem is kelt heves érzelmeket. (Ebben biztosan egyet ért “Mx-5 tulaj”) Nyilván valakinek túl passzentos a fazonja, túl steril, unalmas. Én mindenesetre nagyon szeretem, mert ideális családi autó nagy utas- és csomagtérrel, normális vezetési stílus mellett több, mint kedvező fogyasztással. Mechanikus szerkezetei tartósak, fenntartása nem akasztja meg a családi költségvetést. Ráadásul ebben a kategóriában senki sem kínál “ötajtós szedánt”, ami a kombik mellett a legpraktikusabb karosszéria kialakítás. És ez a recept kétségkívül bevált, a számok önmagukért beszélnek. Éppen ezért nem is igazán értem, hogy miért nem utánozzák mások is a koncepciót, miért ragaszkodnak a hagyományos szedán kialakításhoz.

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Hát kell is az ünneplés, ha már a “jól sikerült” facelift miatt elsőként sikerült az Octavia-nál elérni, hogy csökkenjen az értékesítése egy új/facelift-es modellnek… Kíváncsi vagyok, megéli a teljes tervezett ciklust ez az arc…

  • 2017.10.27. at 18:56
    Permalink

    Nem azért tart ennyinél mert annyira jó autó lenne, sőt a Totalszar beszavazós kormánybeszerzői programja egy konszernnel szerződött óriásit más meg cumizzon. Megint egy nagy mellényúlás a Totalkárosok részéről igazi lúzerek lettek belőlük, a Troll kifejezés magyarországi elterjesztésében is komoly szerepet játszottak.
    A munkásságuk eredményeképp megérdemlik a kocka vagy vízfejű totalkár szlogent.
    itt a következő balfaszságuk eredménye:
    http://index.hu/gazdasag/2017/05/03/megirtuk_hogy_nevetseges_a_kozbeszerzes_leallitottak/
    még szerencse hogy nem majmolja mindenki ezt a szarságot.

Vélemény, hozzászólás?