105 lóerős dízelt kap a Mazda3

A Mazda3 megkapja a Mazda2-es dízelmotorját is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

December elejétől elérhető lesz a Mazda 1,5 literes SKYACTIV-D dízele a Mazda3-ban is.


A japánautó- és a dízelpártiak örülhetnek, hiszen a Mazda3 kínálata új gázolajos egységgel bővül. Eddig kizárólag a 2,2 literes 150 lóerőssel volt kapható, e hónaptól viszont megkapja a 2-esben megismert 1,5 literes 105 lóerős változatot. A rendelkezésre álló 270 Nm-es forgatónyomaték 1600-2500 1/perces fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre, CO2-kibocsátása egyetlen grammal marad 100 g/km érték alatt. A hatfokozatú manuális mellett hatfokozatú automatával is elérhető lesz a legkisebb dízel 3-as.
Hirdetés

A gyári adatok szerint 11 másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100 km/órára, kombinált fogyasztása pedig 3,8 l/100 km értéket ígér. Az újdonsággal kapcsolatban Steve Tomlinson, a Mazda angliai flottamenedzsere az alábbiakat jegyezte meg: "Az új motor bevezetése sok új egyedi és céges ügyfelet hozhat nekünk. Olyanokat, akik szeretnének kedvező fogyasztással és alacsony károsanyag-kibocsátással autózni." Ezzel burkoltan elismerte: a 2.2-es dízel Mazda3 nem a legtakarékosabbak közül való.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?