Elektromos modell lehet a Mazda MX-5-ből

A Mazda apró sportkocsijának következő generációja gyökeresen eltérhet az elődöktől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mazda legendává váló típusa teljesen új szellemben születhet újjá, hibrid- vagy teljesen elektromos hajtáslánc érkezése sem kizárt.

Idén 30 éve, hogy bemutatkozott a Mazda MX-5 első generációja a Chicagói Autószalonon. Az apró bukólámpás modell aligha sejthette, hogy a sportkocsik között etalonnál válik, népszerűsége pedig 30 év után is töretlen. A mérnökök ugyan generációról generációra még jobbá tudták tenni a kis sportkocsit, de a koncepció és az élmény mit sem változott, ez a kapocs pedig összeköti mind a négy generációt. A jelenleg futó negyedik (ND) generáció felett is repülnek az évek, immár négy éve folyik a gyártása, így a Mazdánál már az utódlásról folyik a tanácskozás.
Hirdetés
A Mazda a többi gyártótól eltérően teljesen más választ adott a környezetvédelmi normák szigorítására. A nagy többség a köbcentik csökkentésében és a turbófeltöltők számának növelésében látta a megoldást, a Mazda viszont maradt a viszonylag nagy szívómotoroknál. Ebből az MX-5 is profitált, így a korábbi generációkkal egyetemben maradhatott a szívómotor. A következő generáció esetében viszont akár veszélybe is kerülhet az atmoszférikus blokk. A Mazdánál ugyan leszögezték, hogy marad a kis súly és az apró karosszéria, de szerintük a vevők egyre jobban igénylik, hogy az autók is óvják a környezetet, így ha nem teszik „zöldebbé” az MX-5-öt, akkor a vevők elfordulhatnak a roadstertől. A teljesen elektromos hajtáslánc a teljesítmény szemszögéből egy jó választás lehetne, de az akkumulátorok súlya miatt odaveszhet az egy tonna körüli tömeg, ami jelen állás szerint nem megengedhető az MX-5 esetében. A Mazdánál egyelőre nem tudják, hogy milyen irányba vigyék az MX-5-öt, de az biztos, hogy a társadalmi elvárásokkal kompatibilis sportkocsit szeretnének faragni az NE jelű generációból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?