Öngyilkos ajtókat kap a Mazda villany-SUV-ja?

A Mazda RX-8 ajtómegoldását örökli az MX-30?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre több japán újdonságról szivárognak a képek, ahogy közeledünk a Tokiói Autószalonhoz. Most a Mazda villanyhajtású szabadidő-autójáról, pontosabban még csak koncepcióautójáról láthatunk érdekes részletet.

Október 23-án hivatalosan is bemutatják a Mazda villanyautóját, amelyről eddig csak sejtelmes részletfotókat közölt a gyártó. Ám egy japán autós magazin egyenesen a címlapján hozott le róla egy teljes alakos képet, amin feltűnik egy igazán érdekes, mondhatni nem várt részlet. Azon kívül, hogy egyértelműen kiderült, egy kupés formavilágú autóra számíthatunk, a hátsó ajtók erősen az RX-8 megoldására emlékeztetnek.
Hirdetés
Ahogy a Wankel-motoros kupén, úgy az MX-30 névre keresztelt koncepcióautón sem látni kilincseket a keskeny hátsó ajtón, ami valószínűleg az elsőkkel ellentétes irányba nyílik. Az autó hátuljáról még nem látható kép, viszont az már most látszik, hogy a hátsó lámpaburák kiemelkednek a kasztniból. Emellett még egy pillantást vetve az autó orrára, nagyon érdekes a mélyre süllyesztett hűtőmaszk is. Összességében szinte már szériaérettnek tűnik az MX-30 Concept, amelyet az előzetes információk szerint 143 lóerős villanymotor hajt 265 Nm forgatónyomatékkal és 35,5 kWh-ás lítium-ion akksiból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?