Hatótávnövelésre hozza vissza a Wankel motort a Mazda

A Mazda szerint 2030-ban a hibridek és a villanyautók fognak uralkodni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Mazdának ma még nincs se villanyautója, se hibridje, első ilyen autóit 2 év múlva tervezi bevezetni, s azt véli, 2030-ban ezek adják majd az eladások zömét.


Tudjuk, hogy a vezetési élményt a tömeggyártók közül talán a legtöbbre tartó Mazda nem vetette még el a Wankel, azaz a bolygódugattyús motorok alkalmazását, de a márka legújabb bejelentése mégis meglepő, ugyanakkor logikus. Miután a Mazda bejelentette, hogy első elektromos autóit 2020-ban fogja bemutatni, azt is elárulta, hogy az egyik tisztán elektromos lesz, míg a másikban a hatótáv növelésére egy kisméretű, de nagy teljesítményű Wankel motort alkalmaznak - a legtöbb vásárlóban ma még meglévő akkulemerülési-para ellen.
Hirdetés

A Mazda “Fenntartható Zoom-Zoom 2030” programja a márka azon előrejelzésén alapul, hogy 2030-ra a járművek 95%-a valamilyen belső égésű motoros/elektromos, azaz hibrid hajtáslánccal készül majd, míg a maradék 5%-ot a teljesen elektromos járművek adják majd. Ennek megfelelően a Mazda folytatja a belső égésű motorok hatásfokának tökéletesítését. Jövőre hozza például az új generációs SKYACTIV-X benzinmotort, mely gyertya vezérelt kompressziós gyújtást használ.
Ugyanakkor a Mazda elkötelezte magát, hogy 2030-ig 50%-kal, 2050-ig pedig 90%-kal csökkentse a „forrástól a felhasználásig” számolt károsanyag-kibocsátását a 2010-es szinthez képest - ezzel még az EU által nemrégiben előirányzott, szintén nem szerény célokat is túlteljesíti. Mint azt írják, az elektromos energia megtermelése egy adott régióban nyilvánvalóan megadja, hogy egy villanyautó miként tud hozzájárulni a „forrástól a felhasználásig” számolt károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, s mivel a világban a szén égetésével megtermelt energia még mindig domináns, fontos, hogy ezt a kibocsátást különböző üzemanyagok használatával csökkentsük a közeli jövőben.
Bár az autóipar elkötelezetten kutatja a jövő üzemanyagait, s már a Mazda szerint is a részint vagy teljesen elektromos hajtásláncoké a jövő, a márka a vezetési élmény megtartását tartja szem előtt, mindezt úgy, hogy kihasználják a villanymotorok előnyeit, azaz azonnal elérhető jelentős nyomatékát. Ez alapján pedig azt kell mondjuk, hajtsa bármi is a jövő Mazdáit, várjuk őket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.10.18. at 15:34
    Permalink

    Ha párhuzamos hibrid lesz ami működik a Wankel nélkül is, akkor OK. Egyébként az RX-8 most is népszerű a villanyautó átalakítók körében, hiszen 10+ éves korukra majdnem minden második darab motorhibás, így fillérekért lehet egy pofás elektromos jármű alapot venni – nagyon úgy néz ki, hogy a bolygódugattyús motornak még az akkumulátorcsomagnál is rövidebb az élettartama, brilliáns ötlet a kettőt párosítani.

Vélemény, hozzászólás?