Hiába használt, ez lehet a világ egyik legdrágább villanyautója

A Mercedes a villanyautózást rögtön a csúcson kezdte, kevesebb mint 100 elektromos SLS született

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz évvel korábban érkezett az elektromos SLS, mint kellett volna, az eredmény egy csillagászati árú és extrém ritka sportkocsi, hasonlóan az Audi R8 villamosított változatához.

Kilenc évvel ezelőtt a Párizsi Autószalon közönsége láthatta először a Mercedes-Benz SLS AMG Coupe Electric Drive névre hallgató modellt. Ebben az évben mutatkozott be a Tesla Model S, de a Nissan Leaf is csak két évet tudhatott maga mögött, így a villanyhajtású Mercedes SLS a szupersportautók között egészen úttörőnek számított.
Hirdetés
A lyukacsos maszkról felismerhető modellben tengelyenként 2-2 villanymotor dolgozik, az összteljesítmény 750 lóerő, nyomatékból pedig 1000 Nm áll rendelkezésre, a százas sprint 3,9 másodpercig tart, ami kicsivel több a benzines hasonló értékénél. Az elektromos SLS-t nem adták olcsón, az akkori 441 ezer eurós (120 millió forintos) árából két benzines verziót is haza lehetett vinni. Érdekesség, hogy az Audi egészen más paraméterű modellel igyekezett az SLS babérjaira törni. Az R8 e-tron 376 lóerős teljesítménnyel készült, a végsebesség egészen szerény 201 km/h-ban merült ki, de az árcímkére extrém magas összeg került, az emissziómentes sportkocsiért 1 millió eurót kértek, így a Mercedeshez hasonló “sikert” aratott. Az árverésre bocsátott SLS AMG nem csak a sirályszárnyak miatt feltűnő, hanem a rikító sárga szín is kiemeli a tömegből. Egy svájci vásárló számára készült a sportkocsi, amibe csupán 3800 kilométer került, ezt a távot 15 feltöltésből teljesítené a Mercedes, ha az NEDC ciklus szerinti 250 kilométeres hatótávval számolunk. A 60 kWh-s akkumulátorral szerelt SLS AMG ára az idő múlásával nem csökkent, most átszámítva 380 millió forintot kell érte a kasszában hagyni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?