Frissült a Mercedes-Benz GLA és GLB modellcsalád

A Mercedes GLA és GLB keveset változott, de azt előnyére tette

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissítette a Mercedes a GLA és GLB crossoverét is. Több dolog került az alapváltozatba, illetve egy kicsit átalakult az autók eleje.

A legszembetűnőbb változás egyértelműen az autók elején fedezhető fel. Megújultak a LED-es fényszórók, a hűtőrácsokat áttervezték és elérhetővé vált mindkét modellhez a Spectral Blue metálkék fényezés is, ahogyan mostantól a vásárló dönthet, hogy 18 vagy 20 colos felnikkel kéri az autóját.
Hirdetés
A GLA 220, GLB 250 és GLB 250 4Matic továbbra is ugyan azzal a kétliteres négyhengeres motorral érkezik mint korábban, viszont kiegészül egy hibrid rendszerrel a hajtáslánc, így az összteljesítmény 350 newtonméterre és 221 lóerőre rúg az új modellek esetében. A frissítés érinti az AMG változatokat is, az alapmodellekhez hasonlóan ugyancsak az első traktust rajzolták újra, bekerültek az új LED-fényszórók is és a beltérben már a továbbfejlesztett AMG Performance kormánykerékkel találkozhatunk, valamint a legújabb MBUX program is bekerült az AMG modellekbe. A sportmodellek esetében a motor specifikációja nem változott, maradt a 302 lóerős teljesítmény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?