Így fest a sivatagba szánt Mercedes G 63 300 millióért

A Mercedes házi tuningcége alapjaitól gondolta újra a G 63 koncepcióját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Brabus ismét szabadjára engedte a fantáziáját, az eredmény pedig egy több mint 800 lóerős homokfutó, ami az anyacég G 63-as modelljének alapjain nyugszik.

Első ránézésre talán csak az autó eleje árulja el, hogy eredetileg a Mercedes G 63-as modellje volt az átalakítások előtt a Brabus 900. A kifejezetten sivatagba akklimatizált Brabust egy dupla turbós V8-as motor hajtja, mely 1250 newtonnméteres nyomatékot és 888 lóerőt kínál felhasználójának. A homokfutónak mindössze 3,4 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy nulláról 100 km/h-ra gyorsuljon, a végsebesség pedig 160 km/h, bár ennél többet is tudna, de szoftveresen ennyire korlátozták.
Hirdetés
Az eredeti G 63-hoz képest 420 kilogrammal nyom kevesebbet a Brabus 900, de még így is valamivel több mint 2 tonna! Az autó hasmagassága még ennél is megdöbbentőbb, ugyanis több mint 50 centiméter, viszonyításképpen, a Ford Broncónál ugyan ez az adat 29 centiméter. A Brabus ezúttal is megkéri a luxus árát, ugyanis 793 ezer euró (286 millió forint) a modell alapára, de a kedves vásárlók ajándékba kapnak négy karbonból készült bukósisakot is. A 900-ból mindössze 15 darab készül.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?