Újabb mumus jelenhet meg a benzinmotoroknál is

A Mercedes részecskeszűrővel szerelné a benzinmotorjait is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A modern dízelmotorok, pontosabban a velük szerelt autók tulajdonosainak egyik réme a részecskeszűrő. A Mercedes a benzineseket sem hagyná ki a buliból.


Ma gyakorlatilag minden dízelmotor kénytelen részecskeszűrőt alkalmazni a hatályos Euro 6-os emissziós normák teljesítéséhez, de már az Euro 5 sem igen ment másként. A tulajdonosok, főként a használtabb példányok tulajdonosai aztán nem ritkán a további hibalehetőséget és a nem szerény javítási/alkatrész-költséget is kénytelenek megtapasztalni a tisztább üzem mellett. Azt már eddig is tudtuk, hogy nem csak dízel, hanem mind több benzines motorban is lehet kettős tömegű lendkerék, a jövő pedig ugyanezt hozhatja a részecskeszűrőnél is.
Hirdetés

A Mercedes ugyanis bejelentette, hogy az autógyártók közül elsőként már teszteli a részecskeszűrővel szerelt benzinmotorokat. Ilyen elsőként - vélhetően már jövőre - a frissített S-osztályban mutatkozhat be, mint temérdek egyéb újdonság is. Aztán az S után majd a többi modell is nyilván megkapja. A Mercedes egyébként 3,3 milliárd dollárt költ mostanság motorfejlesztésre. Ennek első kézzel fogható eredménye az új E-osztály 220 d motorja, ami elődjénél 25 lóerővel izmosabbként is takarékosabb és tisztább üzemű, meg persze finomabb járású is. Ez a négyhengeres már az új moduláris, többféle teljesítménnyel is várható, hosszában és keresztben is beépíthető motorcsalád első tagja; és naná, hogy részecskeszűrős.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Nagyon érdekes..amióta léteznek e szuper tiszta motorok azóta növekedett meg a légszennyezés.
    Netán máshol kellene keresni a komoly szennyezés okát ???
    Mi van például a repcsikkel amelyek egy Európai úton 30-50.000 litert fogyasztanak ??

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Az is szennyezz! 🙂

    Ha a gyártás és megsemmisítést nem vesszük, akkor nagy problémát jelent a többmillió autóból folyamatosan párolgó üzemanyag (igen, álló helyzetben). Ja, hogy erről keveset írnak? Majd talán erről is fognak.

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    szerintem csak az a motor nem szennyez, amelyik áll.

    egyébként pedig, a probléma mindig a legeslegkisebb részecske….ami minél nagyobb nyomású / közvetlenebb (gdi) a rendszer, annál több lesz…..a szívócső befecskendezés nem túl nagy bar-on jó lehetne.

    most attól, hogy a mercsó tesz erre a vacakra szűrőt, a veszélyes legkisebb részecskék ugyanúgy kijönnek majd….érthetetlen.

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Remek, itt az új gumicsont a paralízis agyú fotelhuszároknak. Mátyás, kezdjétek hype-olni a dolgot és nyugdíjig elírhatjátok a hülyeséget. lesz fizu, talán még pár tesztautó is, csalfaerrorschrankencorevidi500 meg a többiek meg majd kontráznak itt nektek.
    Szépek vagytok, jó látni ezt. 😀

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Hét nem tudom. A Bálna 180e km alatt egyszer sem problémázott a szűrővel. Vagy bármivel a motorban/kipufogóban. A többletköltség a 60e km-enként esedékes tisztítást (100 EUR márkaszervízben). asszem 240e-ig simán elmehet vele az ember ha nem taxiként használja kizárólag városban.

    Inkább az itthoni mad max viszonyok miatt lehet aggódni az új technológiák miatt.

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Vagy vegyél olyant ami kettős befecskendezésű a szívócsőbe is fecskendez akkor elkerülhető a szívószelep koszolódása…
    Egyébként a direkt befecskendezéses hülyeség miatt kell mivel már 200 sőt esetenként 300 bár nyomással fecskendez egy benzines is így a benzin robbanása során több szilárdtest keletkezik mint ha kisebb lenne a befecskendezési nyomás …
    A egy újabb hibaforrás és szerintem több galibát okoz mint a részecskeszűrő az a nagynyomású szivattyú lesz ugyan is a diesel motornál a gázolaj adja kenést a szivattyúnak benzinesnél viszont a benzin nem ad akkor a kenést szóval jobban fog kopni …

    Számoljuk össze a benzineseknél mik a szopó ágak … 2tömegű lendkerék,direkt befecskendezés, nagynyomású szivattyú , gyújtás rendszer , részecskeszűrtő , egr szelep ” van olyan benzines amibe már az is van “, turbó mivel a benzin motor alapból 200-300 celzius fokkal nagyobb hőmérsékletű kipufogógázt ereget mint a diesel ráadásul mivel nagyobb fordulatú a motor a turbó is több igénybevételt kap .

    Diesel cumik : 2 tömegű ,nagynyomású szivattyú, befecskendező “piezzó” ,részecskeszűrő , src katalizátor “kb 150-200.000 nél cserélni kell mert az adblue miatt is eltömődik és semmi adalék se égetés nem használ neki csak a csere ” ,turbó .

    Asszem inkább veszek egy buszbérletet ….

  • 2017.10.28. at 04:50
    Permalink

    Nesze nektek benzines pártiak! Lassan minden lesz a benzines motorral szerelt autókban is, ami mumus a dieselben: turbó, kettős tömegű lendkerék, részecskeszűrő, a befecskendező eddig is necces volt a benzinesben is, ráadásul ott van még a gyújtótrafó, ami a dieselben nincs.

    Csak két comment:
    1. ami eddig a részecskeszűrő volt a dieselnél az a katalizátor a benzinesnél (mármint nem műszakilag hanem hibaforrásilag, költségileg), szóval a benzines részecskeszűrővel szerintem romlott a benzines helyzete.
    2. Ha a benzineshez is kell a részecskeszűrő, akkor az azt jelenti hogy mégsem olyan tiszta az a kipufogógáz és mégsem olyan nagyobb részecskéktől mentes, mint ahogy eddig mondták? 

Vélemény, hozzászólás?