Címvédő a Mercedes-Benz

A Mercedes új kis szedánja bajnok a légellenállásban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár még meg sem jelent, mégis az új négyajtós A-osztály most a világ legkisebb légellenállásával rendelkező sorozat gyártott autója. Ezáltal megvédi a házon belüli CLA Coupé dicsőségét is.

A Mercedes-Benz aerodinamikai mérnökei már közel három évtizede folyamatosan rekordokat állítanak fel az autóik légellenállásával kapcsolatban. Az új rekordot a hamarosan érkező A-osztály szedán verziójával sikerült felállítani, amelynek Cw-értéke (légellenállási együttható) mindössze 0.22 (viszonyításképp: az abszolút aerodinamikusnak tűnő BMW i8 értéke is csupán 0.26, hasonlóan a Ford Mondeoéhoz, illetve a a hármas BMW-éhez), valamint homlokfelülete (a mozgásirányra merőleges felület) sem haladja meg a 2.19 m2-t.
A jó aerodinamikai tulajdonságok egyértelműen kulcsfontosságú szerepet játszanak az autó fogyasztásában. Az új A-osztály szedánjának különböző részeit számítógépes szimulációkkal, és a sindelfingeni légcsatornában végzett mérésekkel a legapróbb részletekig finomították, ezzel elérve a rekordnak számító értékeket.
Hirdetés

A szembeötlő külső alakítások mellett számos apró tényező vezetett a kiemelkedő eredményhez: a frontális felületek kifinomult csökkentése ellenére növelt beltér mellett komoly figyelmet fordítottak az egész autó tömítőrendszerének megtervezésére, sőt még az elülső fényszórók tökéletes és résmentes illeszkedését sem hagyták figyelmen kívül. Ezen kívül burkolatot kapott szinte az egész autó alja a motortól, a padlólemezen át, egészen a hátsó tengelyig, illetve a diffúzorig. Az első és a hátsó sárvédők optimálisan úgy lettek kifejlesztve, hogy a lehető leghatékonyabban vezessék a levegőt a kerekek körül, magukat a kerekeket és a gumikat szintén aerodinamikai finomhangolásnak vetették alá. A piactól függően rendelkezésre áll egy opcionálisan választható kétrészes zsalu az első légbeömlő mögött, amely minimalizálja a légáramlást a motortérben.

Hivatalos adatok szerint az új négyajtós Mercedes 2018 végén debütál, amely dinamikus lesz, de mégis kompakt autó marad, a kedvelt A-osztály minden jó tulajdonságát magával hordozza majd. Ezek közé sorolhatóak a korszerű, takarékos motorok, a legmodernebb vezetéssegítő rendszerek az S-osztály funkcióival, valamint helyet kap a gyártó hangvezérléses infotainment rendszere, az MBUX ( Mercedes-Benz User Experience) is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?