Bővül a Mini 4×4-es kínálata

A Mini Cooper Paceman is elérhető összkerékhajtással

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár tízre bővült az összkerékhajtással elérhető Mini modellváltozatok száma. A kínálat csúcsán uralkodó 218 lovas sportos modellek szériában kapják meg az All4 4x4 hajtást.


A Mini Cooper Countryman és a Mini Paceman kupé teljes sorozata is elérhető a nyártól 4x4-es hajtáslánccal, így a két modell négy-négy változata kapja meg ezt az opciót, a Mini John Cooper Works Countrymanben és a Mini John Cooper Works Pacemanben júliustól alapfelszereltségként lesz hajtott mind a négy kerék. Az újdonságokat hatsebességes kézi váltóval árulják, de felárért automatikus váltó is rendelhető. Korábban a 112 lovas Mini D Countryman, a Mini D Paceman és a 143 lovas Mini Cooper D Countryman/Paceman, illetve a 184 lovas S verziókat lehetett összkerekesként megvásárolni.
Hirdetés

A hóban, homokban, illetve csúszós úton jó szolgálatot tévő terepjáró képesség lelke az elektromágneses központi differenciál, amely folyamatosan osztja el a nyomatékot az első és a hátsó tengely között és állandó összeköttetésben van a jármű menetdinamikai rendszerével. A két új modell mindegyikét 1,6 literes, 122 lóerős benzinmotor hajtja, amelynek legnagyobb nyomatéka 160 Nm (automatikus váltóval 190 Nm) percenként 4250-es fordulaton. A Mini Cooper Countryman All4 álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 11,9 másodperc alatt gyorsul fel (automatával két tized másodperccel sebesebb). Végsebessége 184 kilométer/óra (182 kilométer/óra automatikus váltóval). A Mini Paceman All4 egy tized másodperccel gyorsabb, csúcssebessége egy kilométer/órával nagyobb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?