Nagyágyúk versenye – Vajon melyik a leggyorsabb SUV?

A négy leggyorsabb SUV versenyez egymás ellen, vajon gyorsabbak a Teslánál?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ebben a videóban valódi térhajlítást láthattok, egyenként több mint 2 tonnás súlyú szabadidő-autók gyorsulnak egymás ellen és egyik sem lassabb 100 km/h-ig 4 másodpercnél.


Mondhatnánk azt, hogy lehetetlen, de ezek az SUV-k megmutatják, hol jár most a technológia, és hogy több mint két tonnás testüket is képesek kevesebb mint 4 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsítani. A brit Carwow népszerű gyorsulási versenyes sorozatában most a Tesla Model X, az új Mercedes-AMG G 63, a Lamborghini Urus és brit versenyzőként a Range Rover Sport SVR vesz részt. Utóbbi a leggyengébb és a leglassabb mind közül, de 5,0 literes kompresszoros V8-as motorjából így is 575 lóerőt présel ki, és kereken 4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. De akik mellette állnak, igazi nagyágyúk.
Hirdetés

Az új G-osztály 4,0 literes duplaturbós V8-asát egyenesen az AMG GT-ből örökölte, 577 lóerőt teljesít, és még a dobozformájával is gyorsabb, mint az SVR. Mellette a Lamborghini Urus szintén 4,0 literes V8-assal, de 650 lóerővel gyűri az aszfaltot, a végeredmény szempontjából viszont erős az, amit a Tesla az asztalra tesz. A Model X P100D 772 lóerejével nem kérdés, hogy milyen eredménnyel végez. A különbség látványos, de így is elképesztő, amire ezek itt négyen képesek. Álló és gördülő rajtból is diadalmaskodik, egy valamire viszont nem derül fény, arra, hogy mindezt hányszor lenne képes megtenni. Van egy sejtésünk, hogy abban más lenne a győztes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?