Hibridként tér vissza a Skoda Octavia RS

A negyedik generációs Octavia sportos változata árammal is tankolható lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Soha nem állt ennyi hajtáslánc a sportos Octavia vevőinek rendelkezésére, mint most. A Skodánál igyekeznek minden igényt kielégíteni az RS modellel, amire jó esélyük van.

Jól megy, jól fogyaszt és még tágas is? Nehéz lesz ellenérveket felhozni az Octavia RS ellen, ha a családi megtakarítás egy jelentős része készül épp egy Skoda szalon kasszájába távozni. A Volkswagen-csoport jó ár/érték arányáról híres márka méretes alsó-középkategóriás modelljének friss generációját tavaly novemberben mutatták be, ám a sportváltozattal még adósak a csehek. A restanciájukat viszont idén törleszthetik, a modell bemutatója a márciusi Genfi Autószalonra várható. Részletek azonban már most kiderültek az RS-ről. Ferdehátú és kombi karosszériával is kapható lesz, erőforrásból pedig három lesz: a benzines és a gázolajos mellett immár plug-in hibridként is választhatjuk majd a sportos Octaviát. Az RS technikája természetesen családon belül marad, a műszaki rokon jelen esetben a Golf GTE lesz, így biztos, hogy 1,4 literes TSI motor kerül az orrba. Akkumulátorból vélhetően 13 kilowattórányi jut a Skodának, a lóerők száma pedig 240 körüli lehet, az amperek segítségével körülbelül 50 kilométert lehet majd megtenni, így mehet a zöld rendszám az RS-re.
Hirdetés
A 2 literes TSI-nél némileg lassabb lesz a tölthető Octavia RS, mivel az akkuk és a villanymotor 250 kiló pluszt jelent, a százra gyorsulás 7 másodperc körüli lehet. A sima benzines modellt szintén 240-250 lóerő közötti teljesítmény hajtja, a gázolajos 200 lovas lehet, a motorok mellett a hajtott kerekek száma sem fix, lehet front- vagy összkerékhajtású is az RS, a váltó terén viszont szigorú a Skoda, csak DSG-vel készülhet a sportomodell. A hibrid lehet a modell történetének legdrágább kivitele, becslések szerint 12 millió forint lesz az indulóár, ez azt is jelenti, hogy a villanyhajtást mellőző RS modellek akár még 10 millió alá is becsusszanhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.05. at 21:21
    Permalink

    Kár, hogy egyik erős motort sem lehet manuális váltóval venni, most Octaviám van, de emiatt a következő valószínűleg nem az lesz. Mondjuk a kétküllős kormány és képernyőn állítható klíma sem jön be.

Vélemény, hozzászólás?