A Porsche Taycan a világ leginnovatívabb autója?

A német tudósok szerint igen, a Porsche Taycan 27 újdonságánál többet senki nem mutatott fel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tizenhárom technológiai vívmány, világelső fejlesztés a Porsche villanyautójában, ezen kívül még tizennégy, szintén innovatív műszaki megoldást is figyelembe vett a szakmai zsűri.

A Porschétól már megszokhattuk, hogy ha valamit megcsinálnak, az úgy van megcsinálva, ahogy kell. Sportautóikat, főleg a 911-es szériát az autós világban sokszor illetik a tökéletes jelzővel, és persze ez szubjektív, de egy Turbóról azért még nem hallottunk senkit sem negatívan nyilatkozni, legfeljebb csak az irigység miatt. Néha persze becsusszannak apróbb bakik, mint például a Panamera klímaberendezésének fúvókái, amit érintőképernyőről kell irányba állítani. Az efféle újdonságok nem fogják megváltani a világot, ám tud olyat is a márka, ami valóban jelentős fejlesztésnek számít az autóiparban - az ilyenekből pedig annyit zsúfoltak a Taycanba, hogy a német Center of Automotive Management (CAM) szerint az elmúlt egy évben ennél innovatívabb autó nem került a piacra.
Hirdetés
Szám szerint 27 technológiai vívmány került a Porsche első villanyautójába, melyből 13 világelső újdonságnak számít, ezáltal a szakértő zsűri szerint az autóipar fejlődésének egyik meghatározó tényezője lett a modell. Erről az idei AutomotiveINNOVATIONS Report című elemzésükben számolnak be, az ehhez való hozzáférés viszont félmillió forintba kerül, úgyhogy a Porschéra kell hagyatkoznunk, hogy valóban ők kapták a megtisztelő címet. Többek között az akkumulátor 800 V-os architektúrája, a hátsó tengelyre helyezett kétsebességes váltó, az akár 265 kW-os fékenergia-visszanyerés, illetve a szegmens legjobb légellenállási együtthatója (0,22) nyűgözte le az autóipart kutató tudósokat. "Örülünk, hogy az első teljesen elektromos sportautónk ilyen gyorsan eljutott az AutomotiveINNOVATIONS pódiumának legfelső fokára. Ez egy fantasztikus megerősítése cégünk innovatív erősségének és az úttörő szellemiségnek, amely a Porschénál található" - nyilatkozta a márka vezérigazgatója, Oliver Blume.
Hirdetés
Ha kütyükről van szó elektromos autókban, sokaknak a Porsche helyett valószínűleg a Tesla modelljei jutnak eszükbe, és bár Elon Musknak biztosan lenne egy-két szava a zsűrihez, az is igaz, hogy a videojátékozás és mozizás az autóban nem lendít nagyot a mobilitás fejlődésén. Persze az önvezető funkciókkal a Tesla is nagyban hozzájárul az utazás jövőjének formálásához, de a CAM most mégis a Taycant választotta 2020 leginnovatívabb autójának. A szervezet egyébként már 2005 óta kutatja és értékeli az autóipar technológiai vívmányait, azóta már több mint 12.000 újítást vizsgáltak meg, ám ha valaki mégsem tartaná őket hiteles forrásnak, 40 nemzetközi díj zsűrije már nem tévedhet - ennyit kapott ugyanis eddig a Taycan, ez lett többek között a Világ Év Autója, a Top Gear Év Autója, Kína Év Zöld Autója és Németország Év Autója is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?