Iráni autómárka segítheti ki az orosz autópiacot

A nyugati autókat közel-keleti autók válthatják Oroszországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Irán vezető autógyártója nagy fantáziát lát az orosz piacban, amelyet nyugati szankciók sújtanak, akárcsak az iráni gazdaságot.

Épp a legújabb modelljének, a Rira crossovernek a bemutatóján beszélt az Iran Khodro vezérigazgatója arról, hogy erősítenék az Oroszországba irányuló exportot. "Különös figyelmet fogunk fordítani az orosz piacra, és orosz befektetőkkel való partnerségen is gondolkodunk" - mondta a gyár márka vezérigazgatója. "Kedvező tárgyalásokat folytattunk Moszkvával. Fontos piacunk lehet az orosz, még az idén megkezdjük az exportot." Az Iran Khodro korábban, 2007 és 2009 között már exportált járműveket Oroszországba, de piacai között ott szerepel Azerbajdzsán, Irak és Omán is, ám mennyiségben az orosz lehet a legfontosabb. Idén több mint 500 ezer autót fognak gyártani, "Idén több mint 500 ezer járművet fogunk gyártani, az exportot pedig 100 ezer járműre szeretnék növelni három éven belül a jelenlegi 20 ezerhez képest." - mondta el a cégvezető. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy az Iran Khodro nagyban támaszkodott az elmúlt hatvan évében a Peugeot licencek alapján gyártott modellekre.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.20. at 02:58
    Permalink

    Volt hozzájuk szerencsém – bár érthető, hogy tradícióból maguk az irániak is még mindig inkább a Peugeot modelleket favorizálják az IKCO-val szemben, azért a Lada Grantával (de talán a Vestával is) simán felvennék a versenyt az újabb típusok. Bár némelyik modellnek valami hihetetlen undorító közel-keleties műfa-műanyag bézs belteret varázsoltak (éppen csak Aladin nem gyári tartozék repülő szőnyeggel), azért elég tartósnak tűnnek és nincsen bennük semmi standardtől eltérő gépelem. S persze ami a legfontosabb, hogy pofátlanul olcsóak – amikor néztem a legtöbb modell még mindig 10.000 € alatt volt, s a jobbakért sem kértek 15.000 €-nál többet.

  • 2022.08.20. at 13:19
    Permalink

    Aki élt kommunizmusban annak ismerős lehet ez a szitu, elmaradott xarok az úton és abból is hiánygazdaság.
    Ha eléggé lezár az orosz média, akkor az átlagos agymosott proli valahol a földutas panelos vidéken fel sem fogja, hogy a “haldokló nyugat” épp röhög a markába, miközben ők a földbe állnak.

    Amikor Iránnak kell kisegíteni a ruszkikat, akkor már ők talán Putyin közvetlen emberei is sejtik, hogy nyakig ülnek a xarban (Max nem tudják meg súgni a 10 méteres asztalon keresztül).
    Ha a pénztárosuk nem szólt át eddig hogy miattuk úszott el a yachtja (szó szerint… 🙂 ).

Vélemény, hozzászólás?