300 lovas hibrid érkezhet az Év Autójából

A Peugeot 3008 hibrid verziója 2019-ben érkezik, 300 lóerős teljesítménnyel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak dízelmotoros GT kapható az Év Autójának választott Peugeot 3008-ból, sportos GTi-t viszont úgy tűnik, nem kapunk, helyette viszont jön egy elég izmos hibrid.


Az Év Autójának választott Peugeot 3008-ast már próbáltuk a jelenlegi legerősebb és legsportosabb, dízelmotoros GT kivitelben, ez azonban még nem helyettesíti a valóban sportos GTi-t. Egyelőre viszont be kell érnünk ennyivel, ugyanis Laurent Blanchet, a Peugeot termékfejlesztési igazgatója az Auto Express számára elárulta: nem lesz 3008 GTi. Helyette viszont kapunk valamit, ami talán még izgalmasabb lesz, ugyanis érkezik a 3008 hibrid kivitele, a sportossághoz kellő mértékű erővel.
Hirdetés
Blanchet annyit elárult, hogy a PSA csoport 1.6 THP, tehát turbós benzines motorját kapja majd a hibrid, valamint a hátsó tengelyre egy izmos elektromotort. Ezzel a 3008 hibrid összkerekes is lehet, ahogy az előd HYbrid4 rendszere is volt, az új 3008 viszont nagy valószínűséggel konnektorról is tölthető lesz. Emellett teljesítményét nem konkretizálták, csak annyit árultak el, hogy a 300 lóerőt célozták be. Ez a rendszer már meghozhatja azt a kellő dinamikát, ami jól fog állni a 3008 amúgy is sportos megjelenésének.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?