Kevés volt a gyártás, túl népszerűek a Peugeot SUV-jai

A Peugeot bővíteni kényszerült az 5008 modellek gyártási volumenét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sose legyen nagyobb problémája egy autógyártónak, mint az, hogy egy-egy modellje keresletét alulbecsülte. A Peugeot most az 5008 gyártását kellet bővítse.


Hiába készült tavaly óta 2,5 percenként egy 5008-as a Peugeot Rennes-ben található gyárában egy-egy 5008-as, hiába készült már a tavalyi, nem teljes gyártási évben is 80 ezer példány belőle, a kereslet kielégítéséhez nem volt elegendő. A Peugeot ezért új helyszínen, a Sochaux-i üzemben is megkezdi az opcióként három üléssoros SUV gyártását. A kibővített gyártást 2019 tavaszán indítják be; az 5008-as kisebb testvérével, az Európai Év Autója és a Világ Év Női Szabadidőjárműve címeket viselő 3008-assal közös gyártósoron készül majd az eredetileg 1912-ben megnyitott gyárban.
A Peugeot globális szabadidőjármű-kínálata jelenleg három modellből, a városi 2008-asból, a kompakt 3008-asból és a középkategóriásnak mondott, de persze a 3008-ra épülő 5008-asból áll. A 2008-ast Franciaországban (Mulhouse), Brazíliában (Porto Real) és Kínában (Vuhan) gyártják, a 3008-as a már említett franciaországi üzem mellett Vietnámban, (Chulai), Malajziában (Gurun) és Namíbiában (Walvis Bay) készül, az 5008-as a hazai helyszíneken túl Chulai és Csengtu városában készül, ugyanott, ahol a kizárólag a kínai piacon kapható Peugeot 4008-as modell. A márka tavaly közel 600 ezer szabadidőjárművet értékesített világszerte, 60 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A változás elsősorban a 3008-as bevezetésének köszönhető, amely jelenleg a márka európai eladásainak több mint ötöd részét teszi ki.
Hirdetés

Amellett, hogy a Peugeot jövő évtől érdemben növeli szabadidőjármű-kapacitását, 2020-ra számíthatunk a 2008-as második generációjára, amelynek gyártási helyszínei nem, alapjai azonban változnak: az új modell már arra az EMP1 (más néven CMP, közös moduláris platform) padlólemezre épül, amelyet a 2019-ben érkező Peugeot 208 is alkalmazni fog, és amelyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy alkalmas legyen tisztán elektromos változat kialakítására is. Ez egybevág a vállalat azon elképzeléseivel, hogy a koros, Mitsubishi alapú iOn után rohamléptekben haladva felzárkózzanak az elektromos autófejlesztés élvonalába. Ezt a célt szolgálja a Peugeot frissen létrehozott testvérvállalata, amely a csekély károsanyag-kibocsátású járművek stratégiai és műszaki fejlesztésével hivatott foglalkozni. Ezek alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy

a 2008-as következő életciklusa során tisztán elektromos crossoverrel bővül a Peugeot kínálata, amivel új vásárlói rétegeket szólíthatnak meg a még mindig dinamikusan fejlődő szegmensben.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?